Tame Impala - Solitude is Bliss
From the Album : InnerSpeaker
2010
Az év első felének kedvencét kapjátok ma (Ausztráliából, zseniális klippel):
"...There's a party in my head and no one is invited..."
a legjobbak azért mindig ott vannak:)
Sziasztok!
Mostanság sok ehhez hasonló laza album kerül hozzám, nappal jó a ténykedéshez, este pedig jó a fakéreg hántáshoz:) (lesz egy fa a lakásban). Sokat gondolkodtam, hogy kitegyem-e ezt az albumot. Még nyúztam volna egy darabig, de végül mivel nem bírtam megszerezni ezért azért hogy meglegyen valahol, hát felraktam ide, had nyúzzátok Ti is!
IV the Polymath egy amerikai hip hop és instrumental zenész. Mint igen rövid jellemzéseiből kiderítettem egészen sok hangszeren játszik, ami a zenéje változatosságán is meglátszik, bár azért a lassú hiphop alap végig elkíséri (legalábbis ezt az albumot). Jellemzésképpen valahogy úgy dobozolnám, hogy olyan Bonobo / Thievery corp, de egy kicsit több jazz-zel. Az albumait és minden egyéb zenei infót megtaláltok a myspace oldalán.
Videók helyett jöjjön inkább maga az album, mivel elérhető (és megvásárolható) itt, enjoy:
Ezt most akkor azért mert kérve lett, hátha nem ez lesz idén az utolsó bejegyzés:)
E!
Ha imádod DubFX-et akkor azért, ha nem akkor pedig pontosan azért érdemes meghallgatni ezt a postot. A napokban kaptuk az ajánlást, miszerint van egy zseniális beatboxos srác, aki közben fuvolán nyomja. A neve Nathan "Flutebox" Lee és ugyanúgy megtalálható nála a dubstep, mint a jazz vagy a keleti dallamok.
Az elmúlt években London meglehetősen felkapta Őt, olyan művészekkel dolgozott együtt mint a The Roots, Nitin Sawhney, Mattafix vagy Ed Rush és az Optical (sőt, az új Asian Dub Foundation lemezen is rajta van).
Azonban amiért én ma Őt iderángattam az két érdekesség. Az első hogy a Prodigy híres Maida Vale szekciójának is résztvevője volt, íme előbb a Prodigy (az Ő része 2:30-nál kezdődik) majd Beardymannel kiegészülve élőben, itt rögtön az elején találjátok az ismerős részt sok-sok érdemes dallammal körülvéve!
Ezer sebből vérzik az ajánló, ne haragudjatok. Ám mint mindig most sem marad el a feltámadás (ám arra még várnotok kell kicsit)
Mai villáminterjúnk a londoni Hyperdub kiadó egyik szerzeményével, a Darkstarral foglalkozik. Ők egyébként Aiden Whalley (synths,) James Buttery (vocals,) és James Young (beats and bass.) Elég durva futurisztikus nemtommit játszanak.
Tegyük fel hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve zenekar alakul és David Bowie áll a mikrofon mögé, a dobokhoz Travis Barker ül, a gitár mögé pedig David Gilmour jelentkezik. Aki esetleg valamelyiket nem ismerné: a lényeg, hogy a szakmájuk kimagasló személyiségei mind a hárman.
Hát éppen ez történt a dubstep scénában, ami ugyan nem az a szint amiről az előbb beszéltem, de azért főleg Angliában már elég mainstream stílusnak számít, óriási lemezeladásokkal és fellépésekkel. A szakma három kimagasló alakja döntött úgy hogy összeállnak. Itt ugye nem zenészekről, inkább producerekről szoktak beszélni, lévén hogy gép előtt építik a zenét (nincs ebben semmi rossz, egyszerűen más és nem összekeverendő a klasszikusan zenének hívott műfajjal). A háromból kettővel találkoztatok már így a korszakalkotó Skream és a hasonlóan kimagasló Benga nem új vendég itt, harmadiknak pedig Artwork neve következik.
A kollaborációnak két éle van. Elsősorban élőben aratnak sikert, amikor 3 laptop segítségével keverik a zenét. Artwork kapta a középső master laptopot, Benga és Skream mellette dolgoznak a másik két szinkronizált géppel. Az egyiken csak a dob sávok, a másikon csak a basszus sávok, a harmadikon pedig a sample-k és minden egyéb fut. Első turnéjuk tavaly novemberben ért véget és elég jó kritikát kapott.
Mi azonban másért vagyunk itt: októberben kiadták első lemezüket.
Sokat gondoltam az utóbbi években a Hiperkarmára, hogy vajon mi történt, hol vannak és mit csinálnak. Nos akit érdekel, annak elmondom zanzásítva, linkelve a bővebb infót.
Az egész azzal kezdődött hogy a nagy Hiperkarma hype legmagasabb csúcsán Bérczesi Róbert (a zene és dalszövegíró frontember) összeomlott. Illetve végülis befordult hogy aztán előjöjjön, de ez utóbbi nem sikerült. Mindez úgy jött felszínre, hogy a koncerteken inkább lebegett mint énekelt. Nem sokkal később a Hiperkarma feloszlott.
Aki még nem látott szétcsúszott zsenit annak egy és kettő link.
Ezek után egy hosszú hallgatás, majd kezdtek kikelni a dolgok:
Rotterdam egyik hozománya:
Valahogy amikor úgy hozza a sors, hogy sokat sétálok egyedül egy idegen városban mindig kiforr kedvenccé egy régóta ismert szám a lejátszómról. Előtte és utána alig hallgatom, de ott és akkor újra és újra, ami azzal jár hogy ezután akárhányszor előjön hozza magával a városát is az adott dal. Ilyen volt Párizs is (mint ahogy arról postoltam annak idején) és ilyenné vált Berlin is ezzel a számmal:
Szép, szép, idén még nem ajánlottam... Sajnos összezuhant a blog annak következtében hogy dolgozom. Sebaj, ismét feltámadunk!
Megpróbáljuk a sok ajánlás még kevesebb blabla stratégiát, meglátjuk kibírom-e duma nélkül hosszú távon:).