2008. március 23., vasárnap

#22 The Chemical Brothers – Dig Your Own Hole [1997]

Helló

Ez a hét maga volt a káosz minden értelemben, úgyhogy ehhez tartsuk magunkat és válasszunk egy mind stílusában, mind zenéjében egyáltalán nem egységes, kifejezetten kavart ám zseniális albumot.
A választás azért volt nehéz, mert miután döntöttem az alkotók mellett - nevükön nevezve Tom Rowlands és Ed Simons – szembekerültem azzal a problémának nem nevezendő helyzettel, hogy igen termékenyek, jelenleg hat albumuk van bejegyezve és nyilván nem tudtam könnyen választani. Ha ez még nem lenne elég, liveact-jeikkel is világhírűek, azonban mi most nem mixet, hanem az egyik stúdió albumukat fogjuk megvizsgálni. A kezdetek kezdetén a világ Dust Brothers néven ismerte Őket (nem összekeverendő az Outhere Brothers-szel akik többek között a briliáns "Fuk U in the Ass"-c. számot is írták.) azonban mivel ilyen nevű banda már volt Amerikában (Ők természetesen Britek) ezért áttértek egy másik névre. 95 körül adták ki első lemezüket, amit 97 áprilisában követett a következő:

The Chemical Brothers – Dig Your Own Hole [1997]




Több nyomós indok is azt igényelte hogy ezt az albumot válasszam, kezdve azzal hogy nagyon tetszetős az intró, konkrétan briliáns, szerintem. Egyből a zseniális Block rockin' Beats-szel nyitnak, amit a pörgős címadó dal követ. A harmadik, Piku c. szám után elérkezünk egy kicsit kevésbé elektronikus, inkább dob-központú break számhoz, a vokált pedig nem más mint Noel Gallagher énekli, akit ugye már névről ismerünk, több vonatkozásban is szerepelt már korábbi ajánlókban, legfőképpen zseniális albumával a Standing on the Shoulder of Giants-szal jellemezhető.
Ezután váltunk egy kicsit és elkalandozunk a progressive house irányába, ami szerintem ha igényes (és ez itt az) akkor igen jó. A két gyöngyszem után egy Quincy Jones kollaboráció, csak hogy tarkítsuk a képet és hogy a kétkedőket is meggyőzzük, ez az album nem egy akármilyen kreálmány. A K-Lukban eltöltött 3 és fél percnyi chill-out után elérkezünk a mindig bűbájos Beth Ortonhoz aki a Where Do I Begin-t segített felénekelni a fiúknak.


A szám furamód az egyik legtöbb sikert kapott darab az albumról, mert sajátos hangulata miatt felkerül t a vanillia égbolt soundtrack-jére, ami Oscar jelölést is kapott.
Végezetül az albumot záró szám következik, a ’Private psychedelic reel’.


Még így a végén kiemelném még egyszer a Chemical Brothers élő fellépéseit az alábbi okokból: (Aki nem bírja végig, az nézzen bele az 5:45nél is egy picit)



Illetve néhány ok ami miatt a többi albumukat is érdemes hallgatni:
A Surrender-ről az Out Of Control koncertfelvétellel:






És végezetül valami kötelező: Come With Us-ról a The Test videóklippje, zseniális mozgókép, a vokálról pedig Richard Ashcroft gondoskodik (The Verve)





hallgass!!!

Üdv. Andris

2008. március 16., vasárnap

#21 Jean Michel Jarre – Oxygene [1976]

Szervusztok!



Ma kicsit kevesebb cél éltet minket mint múlt héten, kicsit kevésbé nézünk optimistán a jövőbe, így visszarévedünk a boldog és reményekkel teli múltba és onnan kotrunk valamit elő (egyébként is ez most leégett, összedőlt és csak azután nyelte el a mocsár:) Az albumról elöljáróban csak annyit hogy ismét határokat tágítunk, reményeim szerint annyira messze viszlek benneteket az eddig megismert zenei univerzumból, hogy innen már nem is találnátok vissza egyedül. Ez alól kivételt képeznek azok a családok ahol az apa szintetizátort épített 25 éves korában és őrült rajongója volt annak idején a kísérleti elektronikának (mint zenei stílusnak). Egyszóval Nektek annyi, már amennyiben egyáltalán letöltitek az albumot és minden számot végighallgattok legalább egyszer. Én egyébként akkor szoktam előszeretettel hallgatni amikor tanulok és a klasszikusok (értsd: pl. Smetana) túl vibrálóak és nem elég chill-outosak. Apropó chillout: ez lenne az egyik legfőbb jelöltem, ha ezt a zenei stílust kéne jellemeznem, illetve ennek az albumnak is az első
száma illik a definícióhoz.
Albumunk történetéhez meg kell ismernünk annak eredetét, és ehhez vissza kell mennünk az előző évszázad elejére, amikor is André Jarre élt, jó érzéke volt az akkor eléggé gyerekcipőben járó elektronikához, többek között a Lyoni rádiónak készített (analóg) keverőpultokat, a második világháborút mind Ő mind fia Maurice Jarre aktívan megszenvedték, ezek után az apa részt vett több jelentős eszköz tervezésében is, ilyen volt például a teppaz (részletekért click a képre):



Gyermeke Maurice családot alapított a világháború után, azonban nem sokkal később, az ötvenes évek elején Francia családját hátrahagyva kivándorolt Hollywoodba és filmekhez készített zenéket, olyan filmeken dolgozott, mint a ghost, vagy az Ocean’s thirteen, nyert 3 oscart, a teljes listát lsd itt.

Franciaországban hátrahagyott családjában azonban élt egy -az apa távozásakor- 5 éves fiú: Jean-Michel André (született 1948). Jean a nagyapa támogatásával zongorázni tanult, de nem nagyon ment neki, míg nem egyszer egy jazz klubban meg nem ismerkedett az akkor Francia Jazz jeles képviselőivel és ennek a hatására beindult zenei karriere. 64ben létrehozta első együttesét (gitározott). A mi számunkra azonban 68 volt a lényeges fordulópont, amikor kazetta lejátszókkal és egyéb erősítős cuccokkal kezdett el hangokat előállítani, innen egy igen hosszú út vezetett oda, hogy több sikertelen banda és lemez után rátalált önmagára és egy korát megelőző zenei stílusra aminek segítségével létrehozta a máig legbriliánsabb albumát:



Jean Michel Jarre – Oxygene [1976]




Én születésem környékén már hallgattam, Édesapám a bűnügyeit ezzel a bakelittel követte el: (a fénykép a nagyszobában készült, kivillantva a másik gyöngyszemet az Oxygene mögött. Később a bakelithez társult kazetta és CD is természetesen)


























Abban a korban ezt az albumot csak a német Kraftwerk és ugyancsak német Tangerine Dream (a panorámának a klasszikus főcímzenéjét írták pl Ők: Tangerine Dream - Choronzon) tudta stílusban megközelíteni, mondanom sem kell, hogy az albumot azóta korszakalkotónak tartják, több zenei stílust alkotott meg vele és többi albumával Jarre.

Koncertjein ugyanakkora hangsúlyt fektet a vizuális megvalósításba mint a hangtechnikába, azaz a 20 szintetizátor mellé van még kétszer annyi lézer, füstgép meg ilyenek, illetve mivel hangszerei felét Ő készíti, ezért billentyű helyett vagy infra érzékelőket, esetleg lézer érzékelőket, vagy bármi mást használ, az a lényeg hogy egy nagy sci-fi izé előtt áll és hadonászik és az úgy szól ahogy Ő int.

Az album 6 részből áll, ám vigyázat, az első szám erősen chillout jellege miatt túl korán be tudtok fáradni, ezt azonban ne engedjétek, mert sok szám megéri a kitartást (és egyébként is a 300. hallgatás után már egyformán fogjátok szeretni mindegyik számot)

Jó hallgatást

Andris

T.L.
  1. "Oxygene (Part I)" – 7:40
  2. "Oxygene (Part II)" – 7:37
  3. "Oxygene (Part III)" – 3:24
  4. "Oxygene (Part IV)" – 4:06
  5. "Oxygene (Part V)" – 10:26
  6. "Oxygene (Part VI)" – 6:24
No és jöjjenek a videók:
Az oxygene 2 előadása napjainkban (ezt nézzétek meg, ha arra vagytok kiváncsiak mit ajánlottam, ez zeneileg jó, csak nincs semmi visual)

jean michel jarre-oxygene - Jubii TV

Itt az Equinoxe-ról egy gyöngyszem, itt egyszerre kb 3 ember munkáját végzi, aki esetleg nem érti annak a lényeg: a dallam ismétlődése miatt minden hangsávot egyszer el kell játszani, utána azt ismétli a gép, ezért ahogy hozza be az új dallamokat egyre több marad bent (nyilván ami épp nem kell az felfüggeszthető).




Illetve itt a kedvenc hangszerem, nyilván a koncert megvan VHS-en már svédország óta, akinek kell ilyen kb 4 alkatrészből össze lehet egy ilyet rakni (Led(lézer), terhelő ellenállás, fotodióda és táp)

2008. március 11., kedd

The Roots - Get Busy

Helló

Új felület, új lehetőségek. Most épp hétközbeni klipet kaptok extraként: a The Roots-tól a nemsokára megjelenő albumukról a második kislemezhez készült videóklippet.

2008. március 10., hétfő

Before This

20, Blink 182 - Blink 182 [2003]
19, Lamb - What Sound [2001]
18, Gotan Project - La Revancha del Tango [2001]
17, Dr.Dre - 2001 [1999]
16, Stereophonics - Just Enough Education to Perform [2001]
15, John Legend - Get Lifted [2004]
14, Jamiroquai - A Funk Odyssey [2001]
13, The Prodigy - Their Law - The Singles 1990-2005 [2006]
12, Yonderboi - Splendid Isolation [2005]
11, Cadik - Live @ Tilos [2007]
10, Oasis - Standing on the Shoulder of Giants [2000]
9, Artful Dodger - It's All About the Stragglers [2001]
8, Placebo - Once More With Feeling (Singles 1996-2004) [2004]
7, The Streets - Original Pirate Material [2002]
6, Paul Oakenfold - Bunkka (2002)
5, The Animatrix OST (Official Sound Track)
4, Kasabian - Kasabian (2004)
3, Sena - First One (2003)
2, Massive Attack - 100th Window
1, Thievery Corporation - The Mirror Conspiracy

#20 Blink 182 - Blink 182 [2003]

Helllló

Laza 1 órás szerencsétlenkedés után döntöttem, vagy 5-6 album közül nagy nehezen kiszedtem azt az egyet amit ma megkaptok. Sorry az előző hétért de nem tudtam tisztességesen leülni és megírni ezt az ajánlót, szal kivettem egy hét szabit.
No mai darabunk végre egy kicsit punk, egy kicsit emó (bár akkor ez az irányzat még nem nagyon volt), és egy kicsit metál (hangyányit). Kaliforniában alakultak, Tom DeLonge és Scott Raynor voltak az elsők, de Scott nagyon helyesen meghívta Mark Hoppust is a zenekarba. Az általam ismert felállás csak később alakult ki amikor Scott helyett Travis Barker vette át a dobokat, Őt a mai napig a világ egyik legjobb dobosaként tartják számon, az Ő képességeit csak néhányan képesek felülmúlni (pl a Slipknot első számú dobosa (kb 3 van Nekik összesen)). Bár azért elkobozhatatlan eredménye Travisnak hogy P Diddy Őt hívta meg Bad Boy 4 Life c. videóklippjébe mint dobost, ami szerintem felér egy grammy díjjal...:) Szóval a zenekar kezdetben elég Eminem-szerű kifigurázós számokat írt, és vált velük híressé, ám 2005ös feloszlásuk előtt, kiadtak egy utolsó ocsmányul briliáns és különleges albumot.

Blink 182 - Blink 182 [2003]

Ahogyan láthatjátok az album Self Titled illetve kicsit belemászva a dologba kiderült hogy a fiúk csak olyan címeket tudtak kitalálni mint: Use Your Erection I and II, de mivel a banda végleg szakított az idióta poénokkal és ehhez az albumhoz egyébként sem illett volna semmi poénos cím így nem került a borítóra semmi más csak a banda neve és egy smiley. Eheti feladványunk: melyik bandának a híres dupla albumát figurázták volna ki az előbb említett címmel? (Külön pikantéria hogy a megfejtés azaz a célzott album Gyuri gyerekkori nagy kedvence, volt ilyen pólója, minden számot kívülről vágott és persze meg volt maga a lemez is eredetibe)
Tehát az albumnak nem lett cím adva, mégis mint Blink182 jött ki a
piacra és mivel sokan azóta ezzel az albummal azonosítják a bandatagok
előéletét ezért nem is baj, hogy self titled lett.
Az album egyébként teljesen más irányra lett már a készítés előtt belőve mint bármely más albumuk azelőtt. Ezt mi sem támasztja alá jobban, mint hogy az akkor már (főleg Angliában) legendának számító Robert Smith nemcsak ihletet adott az albumhoz, de énekel is rajta. Aki ezt az embert nem vágja ne csüggedjen, jön az Ő együttese is majd valamikor sorra(The Cure).
A számok szerintem nagyon változatosak és mégis megmaradnak a fő irányvonal körül, tartalma és mondanivalója igen komoly és érdekes, érdemes a dalszövegeket nézegetni annak akinek bejönnek a dallamok. További harmóniáról tanúskodik hogy az album feltűnően jól osztja meg a három tagot, helyet kap Tom mellett Mark hangja is illetve a hosszú és igen igényes dob-részek révén Travis is hallatja magát bőven. Tulajdonképpen elképzelhetetlen hogy ne tetsszen Nektek ez az album, nem csak azért mert remek, hanem mert ez Dexx egyik top kedvence és szétrúgja a feneketeket ha nem értetek velem egyet (bizony).

üdv. A.

#19 Lamb - What Sound [2001]

Hello

Ma úgy voltam vele hogy kaptok valami jót, de mivel nem rég bővült a cím lista nem ajánlhattam be valami kommersz hallgatható cuccot, olyat akartam ami még Fórizs Sándor Urat is meglepné. Szal visszamászunk szépen Angliába és mélyre dugjuk a fejünket a zenei underground bugyraiba. Meg is találjuk a keresettet Manchesterben. Zenei csoportosulásunkat Andy Barlow ("Hipoptimist") és Lou Rhodes hozták létre. Andy az ütemeket szereti (D&B, trip-hop) a bűbájos Lou pedig a (Nép illetve egyéb) dalokat. Így már sejthetitek hogy ebből mekkora káosz lesz :). Andy tehát az alapokat, Lou a dalszövegeket készíti, koncerteken Lou énekel, Andy az elektronika mögött ül. 96 óta kiadtak egynéhány lemezt, most a szerintem legjobbat kapjátok:

Lamb - What Sound [2001]

Sajnálatos módon jelenleg úgy tűnik hogy nem folytatják tovább ezt a kollaborációt, utolsó albumuk 2005ben jelent meg, az is csak remix, új studióalbumuk 2003 óta nem jött ki. Sajnos elég sokan nem értjük, de Ők még Angliában sem lettek elég népszerűek, ahhoz képest mondjuk hogy a nagyjából azonos zenét játszó bristoli Portishead mekkora sikereket ért el ugyanebben az időben.
Ajánlom Nektek hogy a 2CD-s verziót szedjétek, mert az tele van igen neves művészek remixeivel és jó sok élő felvétellel, illetve akkor meg lesz Nektek a Gorecki c. számuk is ami egy korábbi albumon található és a legjobb számuk, hangyányit megelőzve az aktuális albumon csücsülő Gabriel c. kreálmányt.

Jó szórakozást!

Andris

#18 Gotan Project - La Revancha del Tango [2001]

Szervusztok

Hohó, megint totál kedvenc album, egy kicsit vissza a gyökerekhez, mivel eheti választásom a sorozat kezdő tagjához, a 'The Mirror Conspiracy'-hez hasonlít legjobban, azaz ma is valami chillout szerűséget kaptok, de no para és don't fos, valójában Francia-Spanyol tangó következik. Eheti hőseink PÁRIZSBÓL származnak, azaz sikerült szeretett Londont egy kicsit mellőzni és átjönni a kontinensre megint, sőt ha jól látom Francia cuccunk eddig nem is volt, no de sebaj. A zenekar egy trió, amely egy Francia, egy Argentin, és egy Svájci úriemberből áll. 99ben alakultak, egyből kiadtak egy albumot, majd 2001ben jött a folytatás:

Gotan Project - La Revancha del Tango [2001]

Az albumra tulajdonképpen egy hullámzás jellemző(no nem olyan hullámzás mint amit ma az Igi autójában éreztem!), szerintem már az első számot sem lehet nyugiban végighallgatni, briliánsan lágy dallama magával ránt. Az album átlagos üteme lassú, ám remélem mégsem fogjátok fárasztónak találni. Egy pohár bor mindenképpen jár a zenehallgatás mellé, anélkül el se kezdjétek, bár igaz hogy az eredeti 5let az hogy Sasa a kocsiban fogja hallgatni, de akkor ezt most előbb a kandalló mellett borral meg SzőkeLánnyal hallgasd meg, persze ha nincs kandalló nem kell egyből elmenni venni egyet, jó lesz az anélkül is. Adalékinformáció még az együtteshez, hogy .:3SorCenzúrázva:. 7,5 mp feletti srácok már felejtők...:)

No amint látom sikerül még ma elküldenem,

Jóéjt vagy Jó reggelt!!

#17 Dr.Dre - 2001 [1999]

Hellócska

Ma is teljes terror lesz. Nagyon régi kedvenc albumot kaptok, kb az album megjelenése óta imádom és nem tudom megunni. 65 február 18.án született André Romell Young (1 hét múlva lesz a szülinapja) helyileg Comptonban, California államon belül. Tagja lett az N.W.A.-nek, amit valószinüleg nem ismertek, de azért jegyezni, Amerikában ütnek érte ha nem tudod. Hősünk ott már mint Dr. Dre szerepelt Ice Cube és Eazy-E mellett. Előbbit hülye sorozatokból és gettó filmekből, utóbbit a gyászjelentéséből ismerhetitek, ugyanis N. B.I.G. és 2Pac mellett Neki is sikerült lelövetnie magát (Kobe rávilágított arra az apró tévedésre miszerint nem lelövette magát, helyette AIDS-es lett és belehalt, [majdnem eltaláltam]). Mindenesetre ez még 86-87 környékén volt, szóval többek között Őket tartják a Rap és a HipHop megalapítójának. Dre is erősen részt vett ebben a Keleti oldal-Nyugati oldal dologban, ami ugye egyik legjobb barátjának, 2Pac halálával végződött. Dre később kivált a formációból, kihozott egy albumot és elindított néhány embert mint producer-zeneíró: 2Pac(még korábban), Snoop Dogg, Eminem, 50 Cent, The Game, Nate Dogg, Busta Rhymes, Eve. Szóval Dre-nek sok pénze van, ám a producerkedés közben kihozta második albumát is még 99-ben.

Dr.Dre - 2001 [1999]

Az album briliáns, minden van benne, azóta is totálisan korszakalkotónak tartják. Sok a vendég az albumon, felsorolni nehéz és felesleges, a lényeg hogy Nekik köszönhetően változatossá teszi Dre a Rap részeket.

Jó hallgatást!!

Andrew

#16 Stereophonics - Just Enough Education to Perform [2001]

Szervusztok

Remek album ismét: A mai ajánlás készítői a walesi Cwmaman-ból származnak, így egy picit sikerült távolodnunk Londontól és annak környezetétől (egy darabig vonzott a vágy hogy teljesen eltávolodjunk és Skandináviából kapjatok egy abba-bestof-ot de hát az ember nem tesz ilyet a barátaival). A zenekar a Stereophonics, énekesük Kelly Jones, aki szerintem az egyetlen a britt birodalomban aki fel tudja venni Liam Gallagherrel a versenyt. Érdekes még megjegyezni, hogy a debütáló albumuk a 6.lett az eladási listákon, azóta azonban mind az 5 megjelent album az első helyen kötött ki ami a britt piac telítettségére nézve elég szép eredmény. (Gondoljunk például abba bele hogy Björknek mennyivel egyszerűbb dolga van Izlandon, csupán Sigur Rós-sal kell egyeztetnie, nehogy egyszerre adjanak ki albumot. Továbbá itt gondoltam beszúrok egy magyar, a 2007-es eladási listáról származó adatot, de sajnos annyira kikészültem rajta idegileg hogy inkább hagyjuk, itt a Link
No vissza Kellyékhez vagy kejjékhez, ha az angol LY-t magyar LY-nak olvasod. Szóval Kellyben azt kell irigyelni hogy képes a fésületlen, igénytelen és elaludt hajjal is jól kinézni. No 2001-ben, egyik ilyen fésületlen napján kitalálta hogy itt az idő hogy kiadják a harmadik albumukat elég vicces címmel:

Stereophonics - Just Enough Education to Perform [2001]

Az album egy teljes lelki színdarabot reprezentál szerintem(2 felvonásban), Lying in the sun-nak lassan elmerengünk az élet sötét oldalán, a Mr. Writer-ral összeomlunk és depisek leszünk, Step on My Old Size Nine-nal összeszedjük magunkat, ami után hirtelen ráébredünk az egyszerű dolgok szépségére: Have a Nice Day, ezután merengünk, énekelünk, és újrakezdjük a folyamatot.

Remélem mindenki okén van és ezt is leszedi mindenki ha még nem lenne meg.

üdv. A.

u.i.: Ezt is azért:

#15 John Legend - Get Lifted [2004]

Hellló

Csodálatosak ezek a vasárnapok. Mindig megtalálom a (szerintem) tökéletes albumot.
Mai repertoárunk Snoop Dog unokaöccse, azonban állj(!) a mindannyiunkban lakozó MarkóFeri ne akadjon ki egyből hogy akkor ez valami értelmetlen gettó zene (amit teszem hozzá sokan nagyon szeretünk). Épp ellenkezőleg, a most következő előadó, név szerint John Legend, egyházi múlttal rendelkezik és ilyen szinesbőrü-imádjuk Istent-éneklős-banzáj-szerű Istentiszteletek rajongója és résztvevője(a mindannyiunkban lakozó FarkasBence se akadjon most ki hogy hitgyüli-nyenyenye). Persze ez nem gátolta meg Őt abban hogy Jay-z, Lauryn Hill vagy a Black Eyed Peas-zal együtt dolgozzon, mindenesetre legtöbbet Kanye Westtel dolgozik, ez meg is látszik a sok hasonló dallamon. Szóval Timbaland top 5 legfontosabb versenytársának egyikével van dolgunk épp, a zenéje angolul gospel music és az első albumát fogjátok megkapni:

John Legend - Get Lifted [2004]

Szerintem brilliánsra sikerült. Ilyen típusú producer-dalíróknak sokszor sikerül szerintem túl szinesre a lemezük, mivel idejük nagy részében másoknak írnak meghatározott dalokat és általában az ebből a munkából ki nem kerülő dallamok vagy túl jól sikerült darabok kerülnek fel egy ilyen ember lemezére. Ellenben itt totál egység van, a számok jót, meg vannak írva rendesen, sok a zongora, hegedű, ilyesmi. Lehet Őket énekelni, aki nagyon szeretné tarthatunk JohnLegend éneklő estéket, ma tuti tartok egyet amíg egyedül vagyok.

No ennyi.
Legyetek jók

Andris

#14 Jamiroquai - A Funk Odyssey [2001]

Szervusztok

Jujdejó albumot találtam megint, totál táncolós, hallgatós és még jó is! Következő előadónk biztos bekerült volna valamikor,csak azt nem tudtam eldönteni, hogy melyik albummal, sok jó van és mindegyik teljesen más hangulatot és üzenetet hordoz magában. Végül a következő mellett döntöttem:

Jamiroquai - A Funk Odyssey [2001]

Jamiroquai jazz és soul keverékénekesként kezdte, majd tudomásom szerint elkezdte saját magát kiadni, majd másokat is, szal mostanában több nagy nevet is Ő gyárt, szóval iszonyat sok pénze és kapcsolata van, ennek ellenére ritkán hallani róla, kivéve ha saját projecteket reklámoz. Közös szenvedélyünk a divatszakma, Neki éppen csak annyi előnye van, hogy minden híresebb modell imádja, szóval ha éppen nem zenél akkor éppen Naomival ebédel, minden fontosabb bemutatón ott van, és imádják a zenéjét használni aláfestésként. Az album elég változatos, tulajdonképpen inkább a kislemezekből készült videóklippeket küldeném, mindegyik tele van Párizs, Milánó, vagy London szupermodelljeivel, kiemelt kedvencem a Love Foolosophy Heidi Klummal, (persze rajta kívül még sok más arc is van a klipben). Tulajdonképpen ennyit fűznék hozzá.

P!

TL
1. "Feel So Good" – 5:21
2. "Little L" – 4:55
3. "You Give Me Something" – 3:23
4. "Corner of the Earth" – 5:40
5. "Love Foolosophy" – 3:45
6. "Stop Don't Panic" – 4:34
7. "Black Crow" – 4:02
8. "Main Vein" – 5:05
9. "Twenty Zero One" – 5:15
10. "Picture of My Life/So Good to Feel Real" (hidden track) – 6:17

#13 The Prodigy - Their Law - The Singles [2006]

Helló

Legyen 2008 a 'nem bírom tovább' éve, legalábbis inditsuk így, oszt majd meglátjuk. Ebben a szellemben tehát kijelentem hogy nem bírom tovább, jön fogafehér:

The Prodigy - Their Law - The Singles 1990-2005 (2CDs verzió!!) [2006]

Liam, Keith, Maxim és Leeroy. Ne ebből az anyagrészből oldalakat tudnék rizsázni, de éppen ezért nem fogok. Essex-ben élnek a mai napig, vicces tájszólással beszélnek(Maximot kivéve) és valahogy érthetetlen módon sosem lettek kábitószer függőek, ami ugye kinézetükből és zenéjükből a minimálisan elvárható alap lenne, de éppen ezért is lettek Ők azok-akik és ezért nem süllyedtek le a többiek közé. Alapinfó azoknak akik még nem töltöttek volna velem annyi időt, hogy ezt már elmondtam volna: A felállás kicsit hasonló az Oasis-hez, itt is van egy tehetséges zenész: Liam, Ő csinál mindent és dönt mindenben, a Többiek nem igazán tehetnek hozzá semmit, Maxim Mc-ként érkezett, Leeroy és Keith pedig eredetileg táncosok (a prodigy eredetileg egy tánccsapat volt, annyi extrával hogy saját zenére nyomták, csak Liam túl jó zenét csinált a Break-előknek, kiadták az egészet az XL-nél, ez volt ugye az experience és kiderült hogy sokkal jobb ha nem Liam zenél a Break-partykon, hanem a többiek táncolnak a koncerteken.)

Az albumról annyit, hogy nyilván ez is válogatáslemez, nagyon különböző számokkal, egy két megjegyzést odaírtam a számok mögé.


CD one

1. "Firestarter" (Original Mix) – 4:42
2. "Their Law" (05 Edit) – 5:36
3. "Breathe" (Original Mix) – 5:36
4. "Out of Space" (Original Mix) – 5:02 // Nagy kedvenc, csak ajánlani tudom
5. "Smack My Bitch Up" (Original Mix) – 5:43
6. "Poison" (95 EQ) – 4:01 // Egy átdolgozása az eredetinek, szerintem nem ez kellett volna, az eredeti felépitése ugyanis direkt olyan hogy az egyes effektek, énekek lassan, a szám végéig építik fel a dallamot, tehát folyamatosan bővülő szám. Ez a verzió egyben az elejétől tartalmazza az összes effektet.
7. "Girls" (Original Mix) – 4:12
8. "Voodoo People" (05 Edit) – 3:40
9. "Charly" (Alley Cat Remix) – 5:22 // Az egyik első szám, ezeken hallatszik a tisztán Break-tánchoz írt hatás
10. "No Good (Start the Dance)" (Original Mix) – 6:19
11. "Spitfire" (05 Version) – 3:26
12. "Jericho" (Original Mix) – 3:46
13. "Everybody in the Place" (Fairground Remix) – 5:09 // Másik kezdeti szám 14. "One Love" (Original 12" Mix) – 5:25
15. "Hotride" (Original Mix) – 4:32

CD two

1. "Razor" (Original Mix) – 4:00 // 2 új szám
2. "Back 2 School" (Original Mix) –5:02
3. "Voodoo People" (Pendulum Remix) – 5:07 // Pendulumról majd máskor, zseniális zenész
4. "Under My Wheels" (Remix) – 3:14
5. "No Man Army" (Edit) – 4:10
6. "Molotov Bitch" (Original Mix) – 4:54
7. "Voodoo Beats" (Original Mix) – 3:54
8. "Out Of Space" (Audio Bullys Remix) – 4:56 // Tőlük is majd kaptok albumot :)
9. "The Way It Is" (Live Remix) – 4:16
10. "We Are The Ruffest" (Original Mix) – 5:18
11. "Your Love" (Original Mix) – 6:02
12. "Spitfire" (Live) – 4:11
13. "Their Law" (Live) – 5:31
14. "Breathe" (Live) – 6:39
15. "Serial Thrilla" (Live) – 5:15
16. "Firestarter" (Live) – 5:21

Listen

üdv. A.

u.i.: Még annyit hogy a totál alltime kedvencem ezen nincs rajta, a Narayan-t majd máskor.

#12 Yonderboi - Splendid Isolation [2005]

Üdv

Ma is örök klasszikust kaptok, transszibériai barátkáim már hallhattak Róla, zseniális MAGYAR művész, elvégezte a zeneakadémiát, majd elkezdett zenét gyártani és legutoljára Szentpétervárott futottunk össze a koncertplakátjával(, aminek nagyon örültünk). Lakótársa volt pl Zságer Balázsnak is (Zagar) de sok magyar művész barátja van akikkel keresztbe-kasul inspirálták egymást, mégis szerintem jelenleg a külföldön legelismertebb magyar zeneszerző, albuma fogy mindenhol, hívják, beválogatják számait (pl FIFA2007-en is van száma) illetve sokan készítenek remixeket, a Need For Speed: Carbon-ben maga Junkie XL remixelte a People Always Talk About the Weather-t, Junkie XL-t ugye minimum az animátrixos ajánlásomból kell ismernetek.:)

Yonderboi - Splendid Isolation [2005]

Az albumon feltünik sok szereplő, én mégis legfőképpen Szűcs Krisztián-t emelném ki, a Heaven Street Seven énekesét, hangját sok helyen lehet hallani, pl itt, de a Neo is soxor hívta már (olyat is kaptok még, haha:)

A 2. számot küldeném Milánóba.:)

Jó zenehallgatást Mindenkinek

#11 Cadik - Live @ Tilos Rádió [2007]

Jó reggelt!

Ma mélabúsak és szomorúak vagyunk, így maradunk Budapesten. Megmachináljuk pszihénket és lesüllyedünk a tudatmódosító zenékhez. A következő ajánlásom nem egy album, hanem egy mix, mivel az ilyen zenék nem szoktak albumon megjelenni, max bakeliten és akkor is maxi formájában. Nekünk azonban van egy Dj Cadikunk, aki igentisztelt Exem egyik jóbarátja (csak hogy a személyes link meglegyen) és Cadikról talán csak annyit hogy Palotai jobbkeze és például az Anima Sound System alapító tagja, igaz kb a 3. album tájékán kilépett a csapatból. Szóval az Úr nem akárki és nem ma kezdte a szakmát. Cadikra jellemző, hogy próbál mindig újítani és annyiban különbözik Palotaitól, hogy még utóbbi általában a trendit játsza elöbbi pedig mindig egy lépéssel előrrébb jár. Ez jelen pillanatban, illetve az elmúlt 1 évben a DubSteppet jelenti, ezt a teljesen új stílust amit nem igazán lehet sehova sem sorolni, remélem Nektek is bejön majd.

Cadik - Live @ Tilos Rádió 22:00-23:00, (Totoya klub + Dzsungel
könyve) 2007.márc.06

Viszont, mivel már hetek óta nem hallgatjátok a zenéket ezt most nem kell keresni, itt lehet letölteni:

http://uj.tilos.hu/online/2007/03/06/2200.mp3
http://uj.tilos.hu/online/2007/03/06/2230.mp3
Azért 2 fájl és 2 m3u, mert a Tilos félóránként tördeli az archivumot, én viszont egy órát linkeltem.

illetve csatoltam a winampba illeszthető playlisteket //Bloghoz nem linkeltem//, amikkel internetes rádióként azonnal hallgathatók (CD-re kiíráshoz ajánlott magát az mp3at letölteni)


Before This

Before this:

10, Oasis - Standing on the Shoulder of Giants [2000]
9, Artful Dodger - It's All About the Stragglers [2001]
8, Placebo - Once More With Feeling (Singles 1996-2004) [2004]
7, The Streets - Original Pirate Material [2002]
6, Paul Oakenfold - Bunkka (2002)
5, The Animatrix OST (Official Sound Track)
4, Kasabian - Kasabian (2004)
3, Sena - First One (2003)
2, Massive Attack - 100th Window
1, Thievery Corporation - The Mirror Conspiracy

#10 Oasis - Standing on the Shoulder of Giants [2000]

Helló

Úgy érzem jubilálhatunk, majdnem egy évszázadon keresztülnyúló programsorozatunk az elképzelhetetlen 10. (!!!!!!) darabjához érkezett el!! Ugyan a visszatekintéssel, a sok nevetés és összeborulásra való emlékezéssel is foglalkozhatnánk ebben a beköszönőben (vagy esetleg random női neveket is szurkálhatnék az értelmetlen blabla közé [legyen mondjuk: .:Cenz:.]) de nem ez lesz!!!
Ma leereszkedünk a plebs közé, és tényleg olyan albumot ajánlok ami megvan mindenkinek (igérem köv alkalommal igazi ritka kisérleti elektronikus marhaságot fogok ajánlani), azonban fel kell tételeznem hogy netán van olyan akinek NINCS meg ez az album. Szóval Anglia (hűdemeglepő) 1991 Manchester. Csak hogy érezzétek a korát a dolognak Giggs azév március 2.án debütált az Everton ellen a United szineiben. Két ostoba utcagyerek, Noel (24) és Liam (22) akik saját bevallásuk szerint fél évnyire voltak attól hogy megunják a sitt-hordást és lopásért lecsukják őket gondoltak egyet és alapítottak egy együttest. Feri ajánlójában a debütáló albumukkal találkoznátok és az végülis még ritkaságnak is számítana, de mi most iszonyatosan beletrafálunk a közvélemény egyetértésébe és elörreugrunk 2000-be. Addigra már kihoztak 3 zseniális albumot amiken eleinte 2-3 később egyre több korszakalkotó szám kapott mindig helyet. Szerintem a világ egyik legbrilliánsabb albumát sikerült 4.nek összepakolni. NINCS rajta középszerű szám.

Oasis - Standing on the Shoulder of Giants [2000]

Tulajdonképpen majdnem minden szám volt kedvencem az évek során de külön kiemelném a Roll It Over-t mert az az aktuális kedvenc kb két éve.
Oasisről még a kötelezőek: Liam az egyesült királyság legjobb hangjával rendelkezik, bátyja Noel pedig a számokat írja (egyesült...blabla...legjobb...blabla) körülöttük cserélődik le mindig a banda, ugyanis senki nem bírja sokáig Liam természetét. Asszem a többi infót már említettem korábbi levelekben, szóval nem húzom tovább. Szerintem tetszeni fog, és legalább Sasa is könnyebben tölti, mert ez mindenkinek megvan.

Igitől kérdezném elösször is hogy ez az emil címe létezik-e még, illetve hogy Ő most akkor fenn akar-e lenni ezen a listán (tegnap formattáltam az agyamat, szal nem emléxem hogy mivan) (Dexxet nem kérdezzük, mert terror van)

Többieknek: éljen hogy már mindenki (Feri is) tud mindent (kivéve .:Cenz:.)



u.i. megpróbálok ezentől nem Angliából ajánlani mert úgy látom kicsit durva már a fölény.


TL:

1 Fuckin' in the Bushes" – 3:18
2 "Go Let It Out" – 4:38
3 "Who Feels Love?" – 5:44
4 "Put Yer Money Where Yer Mouth Is" – 4:27
5 "Little James" – 4:15
6 "Gas Panic!" – 6:08
7 "Where Did It All Go Wrong?" – 4:26
8 "Sunday Morning Call" – 5:12
9 "I Can See a Liar" – 3:12
10 "Roll It Over" – 6:31

#9 Artful Dodger - It's All About the Stragglers [2001]

Sziasztok

Ma is London jön természetesen, pontosabban Southampton, de ez úgysem számít (Budapest vagy Bukarest sem különbözik kellő távolból:). Egyik kedvenc műfajom neves képviselői az Artful Dodger, a műfaj pedig a 2Step, ezután szerintem tökéletesen meg fogjátok tudni különböztetni ezt a stílust mondjuk a DubSteptől amihez majd úgyszintén kaptok példát. Szóval Anglia, 1999 és akkoriban kezdte az együttes 2 tagja ezeket a dallamokat gyártani. Valahogy úgy szól a story hogy egyesével csinálták őket és aztán 2001ben kiadták az egészet, addig mindenféle maxikon és válogatásokon jelentek meg. Ami esetleg azonnal is feltünhet hogy Ők a szülőatyjai Craig Davidnek, valójában szerintem (miután Ők igazándiból megszüntek 2001-ben) Craig David neve alatt gyártották a számokat tovább, megírták a teljes első albumát, hogy azóta hol vannak nemtom, mert a második album effektíve nem 2step lett. Na szóval a nagy album amin az összes szám fent van:

Artful Dodger - It's All About the Stragglers [2001]

A dolgok felénél találták meg Craiget és onnantól egyre több számhoz hívták vokálozni, majd ugye az lett a vége hogy egy teljes albumot összedobtak Neki, ami óriási siker lett mindenhol. Szerintem mindegyik szám zseniális, kocsiba tökéletes lesz, ezen végre nem alszotok el, kellemes bugizást!

u.i.: Új élettapasztalattal gazdagodtam: Tök nehéz olyan lánnyal összejönni aki nincs is ott... (megoldáson dolgozom - teleport, esetleg dimenziókapu, netán gondolatátvitel, várom a további javaslatokat)

TRCK LST

1. "Think About Me" - 4:35
2. "Re-Rewind (Radio Edit)(Feat. Craig David)" - 4:02
3. "Outrageous" - 4:14
4. "Please Don't Turn Me On (Radio Edit)" - 3:43
5. "TwentyFourSeven (Radio Edit)" - 3:48
6. "Something" - 4:18
7. "Movin' Too Fast" - 3:54
8. "R U Ready" - 4:39
9. "I Can't Give It Up" - 4:03
10. "Woman Trouble (Radio Edit)" - 4:00
11. "What You Gonna Do? (Feat. Craig David)" - 4:00
12. "It Ain't Enough (Radio Edit)" - 3:41
13. "We Should Get Together" - 4:06
14. "Think About Me (Artful Dodger 3 Step Mix)" - 5:29
15. "Please Don't Turn Me On (Artful Dodger UK Garage Remix)" - 5:44

#8 Placebo - Once More With Feeling (Singles 1996-2004) [2004]

Helló

Elösször is remélem ma találkozunk, megpróbálok korán elszakadni, de lehet nem sikerül. Mai jellemzésem nem lesz hosszú mert iszonyatosan másnapos vagyok és fáj a fejem, ilyenkor nem jó sokat írni. Nagy kedvenc britt bandám a Placebo, a két homokos és a furacsávó egyszerűen imádnivaló (furcsacsá valójában nyáron kiszállt a csapatból 10 év után), csak a Miss Mandarin hiányzik a képből. Mai napig a Placebo azoknak a köröknek a kedvence akiknek elegük van a divatos zenéből, fő ellenfelük az Oasis, és társaik. Liamék a szerelemről és a szép dolgokról énekelnek, ennek párjaként Brian Molko az énekes, általában az élet keserű dolgairól ír számokat. Sok a kedvenc, nem igazán tudtam albumot választani az 5ből szóval lett a nemrég kiadott BestOf:

Placebo - Once More With Feeling (Singles 1996-2004) [2004]

Zseniális számok és Dawid Bowie jellemzi az albumot, remélem élvezni fogjátok.

Üdv. Andris

#7 The Streets - Original Pirate Material [2002]

Hát jó reggelt!!!

Nagyon vicces napok ezek, és nem csak a rengeteg alkohol miatt, szóval valami vicceset kaptok. Tulajdonképpen mégsem, de nem számít, ismét Angliába, de most nem Essexbe(The Prodigy) vagy Manchesterbe(Oasis) megyünk, henam (így sokkal viccesebb bár kevésbé érthető szót kapunk) Londonba látogatunk és beajánlok egy igazi Angol (NEM AMERIKAI) Rappert (aki egyébként mint megtudtam eredetileg birmingham-i). Mike Skinner Úr 2002-ben kihozta debütáló albumát és eladott belölle 1millió darabot egyből, címe:

The Streets - Original Pirate Material [2002]

Brilliáns és zseniálisan kidolgozott számok tömkelege, amit nem képes elrontani idióta stílusával, sőt mindez megy a zenéhez és egész élvezhetővé teszi azt. Mindenesetre Angliában csak az hallgatott rap-pet annak idején aki Amerikából hozta be azt, és hazai rap-scéna nem igen létezett (számított), Skinner albuma után azonban egy nemzeti érzés lett az egészből és a brittek, élükön a britt MTV-vel nyomatta ezt az albumot, mondván hogy Anglia is ki tud adni egy jó albumot
ebben a stílusban, aminek az lett az eredménye hogy Angliában Angol rappet volt divatos hallgatni, amit a The Streets indított el. A streets esetében még meg kell említeni a dalszövegeket, ugyanis egy számon belül ledarál egy teljes novellát Skinner, mégpedig nem is akármilyen sztorikat tol, szóval ha van energiátok figyeljetek oda!
Azért ezt ajánlottam kedvenc rap albumaim közül elsőnek, mert sokkal kidolgozottabb dallamokból állnak a számok mint Amerikában, ami talán emészthetőbbé és hallgathatóbbá teszi ezt az albumot számotokra, remélem élvezni fogjátok.

Üdv. Andris

u.i. Meg kell jegyeznem, hogy kedvenc számom a következő albumon van rajta, ha úgyis töltitek,ezt az egy számot mellécsaphatnátok: The Streets - Fit But You Know It [Album: A Grand Don't Come For Free]

T.L.:

1. "Turn the Page" – 3:15
2. "Has It Come to This?" – 4:04
3. "Let's Push Things Forward" (featuring Kevin Mark Trail) – 3:51
4. "Sharp Darts" – 1:33
5. "Same Old Thing" (featuring Kevin Mark Trail) – 3:22
6. "Geezers Need Excitement" – 3:46
7. "It's Too Late" – 4:11
8. "Too Much Brandy" – 3:02
9. "Don't Mug Yourself" – 2:39
10. "Who Got the Funk?" – 1:50
11. "The Irony of It All" – 3:30
12. "Weak Become Heroes" – 5:33
13. "Who Dares Wins" – 0:34
14. "Stay Positive" – 6:18

#6 Paul Oakenfold - Bunkka [2002]

Hi

Meglepő és mulatságos, de Andrisnak sikerült idejében megírnia az eheti levelet.
Eheti javaslatom is a kommerszitás felé tett kisérlet, mert mindig az jön ki a végén, hogy nem kocsiba való zenét ajánlok és elalszotok vezetés közben. Na ez az album elég pörgős és kommersz ahhoz hogy tutira hallgathatónak titulálja az emberiség 85.3%a.

Paul Oakenfold - Bunkka [2002](.:CENZOR:.)

Paul Oakenfold Angol születésű és általában a trance nagymesterének tartják, amiről tudni kell hogy a trance-t és house 90%át gyűlölöm, szóval szerencsére ez az album nem tartalmaz túl sok ilyen jellegű elemet, inkább pop-dalok vannak rajta és csak az alapokban lehet felfedezni Oakenfold szakmáját (Anglia legdurvább helyei hívják játszani(.:CENZOR:.)). Munkaköre azonban jóval szélesebb szerencsére, producerként is jól ismert, ami jelen esetben az albumot alkotja, ugyanis ez az album inkább olyan mintha az általa gyártott cdk-ről előadónként egy-egy számot emelt volna ki. Ennek ellentéte történt, írt egy csomó különböző számot és meghívott egy csapat híres és kevésbé híres énekest hogy énekeljék fel számait, eredményül pedig szerintem egy remek album született.
Hogy kis pop-kultúrát is rakjak a mailbe lássuk a vendégeket: 3.szám: Perry Farrel, aki például az újraalakult Guns n Roses-ban (Velvet Revolver) megkapta (.:CENZOR:.)Axel szerepét, de nagyon sok ilyen jellegű kollaborációban részt vesz, énekel még Shifty a Crazytownból, ez megjelent kislemezként is, mert akkoriben jött ki (2002) a Crazy town leghíresebb albuma és felkapottak voltak, Ice Cube egy iszonyatos celeb-óriás Amerikában, a rap gyerekkora óta ott van a scénán és milliónyi albumot adott már ki, utolsónak pedig kiemelném a The Harder They Come című kedvencemet, Nelly (.:CENZOR:.) Furtadot nem kell bemutatni, Tricky-t pedig a Massive Attack ajánlásomból kell ismertnek lennie, Ő az aki kivált ekkorra már a M.A.-ból, itt meg lehet figyelni jellemző és Őt híressé tevő mély duruzsoló hangját.

Tracklist

1. Ready Steady Go" (feat. Asher D) – 4:13
2. "Southern Sun" (featuring Carla Werner) – 6:57
3. "Time of Your Life" (featuring Perry Farrell and Grant-Lee Phillips) – 4:17
4. "Hypnotised" (featuring Tiff Lacey) – 6:34
5. "Zoo York" – (feat. Nusrat Fateh Ali Khan) - 5:25
6. "Nixon's Spirit" (featuring Hunter S. Thompson) – 2:48
7. "Hold Your Hand" (featuring Emilíana Torrini)– 3:39
8. "Starry Eyed Surprise" (featuring Shifty Shellshock of Crazy Town) – 3:48
9. "Get Em Up" (featuring Ice Cube) – 3:50
10. "Motion" (featuring Grant-Lee Phillips) – 6:24
11. "The Harder They Come" (featuring Nelly Furtado and Tricky) – 3:50

Jó hallgatást!

Andris



u.i. A szövegben ravaszul elrejtettünk 4 (.:CENZOR:.)-t, keresse meg és egy
.:CENZOR:. kiséretében küldje el címünkre, a beküldők között értékes
nyereményeket sorsolunk ki.

#5 The Animatrix OST [2003]

Szépjóreggelt így majdnem vasárnap éjjel.

Az eheti album egy kicsit más mint az eddigiek, azért hogy fel tudjatok zárkózni elsősorban Senával egy kicsit emészthetőbb zenét küldök, értsétek ezt úgy hogy véleményem szerint ezek egyszerűbb számok, mint amit általában ajánlok, jellemzően kevesebb hangsávból vannak összerakva, mint egy kasabian vagy egy Massive Attack dal. Ettől függetlenül ez is a kedvenceimhez tartozik.

The Animatrix OST (Official Sound Track) [2003]

Azért esett erre a választás, mert már a kezdetektől gondolkodtam egy válogatásCD ajánlásán, hisz ezeket az előadókat máskülönben nem nagyon tudom megmutatni. Az előadók fele nekem csak néhány szám erejéig ismert, másik fele azért már előrukkolt régebben valami albummal,
ettől függetlenül mind a kisérleti elektronika jeles képviselői és ezek az inkább hallgatható számaikhoz tartoznak. Szóval jó hallgatást kivánok Öcsém nagy kedvencéhez Photekhez, az Oasissel is együtt
dolgozó britt Death in Vegas-hoz, Junkie XL-nek egy-két számát Ti is ismerhetitek talán, Overseer Supermoves című nagysikerű számának ismét sikerült egy n. remixét előállítania, de sebaj ez is jó lett(eredeti jobb), Juno Reactor segítségével bepillantást kaptok a Goa világába, a szám teljes mértékben a buli csúcspontjára való. Másik nagy kedvenc Tech-Itch zárja a sort egy újabb d&B számmal. Lényeg az hogy ez már a bulizós-underground zenéimbe tartozik, amit meg akartam Nektek mutatni, ha netán megtetszik félévente vannak ilyen jellegű bulik a jános hegyi természetvédelmi körzetben. A dologhoz még hozzátartozik hogy ezen az albumon több (4-5) műfaj van vegyítve, azaz egy helyen ahol Goát játszanak, ott nem megy le Tech Itch szám, illetve triviálisan rewindon pl szól mind photek mind Tech Itch, és így tovább. Lényeg, hogy ha például az elöbb említett Illegalparty-n úgy oldják meg hogy a teljes kisérleti elektronikai paletta megmutatkozzon, hogy álatlában minimum 6 stage van, fejenként legalább 5 Dj-vel és két Vj-vel.
No ennyi.

Cupp

#4 Kasabian - Kasabian (2004)

Helló

Szóval elsőnek is kikötném, hogy azért valahogy próbáljátok Sena-t is hallgatni, mert nagyon szeretem és nagyon érdemelne magyar rajongótábort, de hogy ne csak Ő járjon jól Nektem is tetszene szerintem hosszútávon.
No de ez a jelen, jöjjön a jövő. Az Oasis nevü zenekarról remélem már hallottatok, mindenesetre a Beatles óta nem volt ekkora pop csapat Angliában, és tényleg csak hozzájuk lehet hasonlítani az Oasis két szülőatyját Noel és Liam Gallaghert, a testvérpárost akik saját bevallásuk szerint egy rakodómunkás agyával vannak megálldva, de szerencséjükre Noel iszonyat jó zeneíró és gitáros, Liamnak pedig Anglia legjobb hangja jutott. (Megjegyezném, hogy az Oasis énekese Liam Gallagher felesége az a Nicole Appletonnak aki az All Saints énekesnőjeként vált híressé, azonban híressé vált Vele együtt ugyanígy mint All Saints énekesnő Nicole kistesója Natalie, aki pedig a felesége annak az ugyancsak Liamnek akinek a vezetékneve Howlett és kint van a fotója az én iwiw oldalamon ugyanis Ő a zseniális kreatőr a The Prodigy nevű angol banda mögött, azaz Andriska kedvenc zenekarának Ő a szülőatyja, szóval vicces látni a tvben ahogy ez a két angol celeb, azaz a két Liam együtt sétáltatnak gyereket miküzben régen utálták egymást lévén hogy az egyik az underground a másik meg a pop legnagyobb személyisége) No de mielött megijednétek, hogy netán valami populárisat kaptok, ne. Ugyanis miután 30 drogelvonó után az Oasis kb a 6. lemezén is túl volt és már csak egy interjúét fél millió fontot kaptak egy újabb turnéba kezdtek. Ez nem lett volna extra ha mondjuk a Stereophics-szal indulnak turnézni (óriási angol Oasis-szerű banda) no de ehelyett egy TOTÁL noname banda lett az előzenekaruk, akik akkor vagy hetekkel később adta ki a legelső lemezét. A világ egyik leghíresebb gitár-pop
bandája akiknek a koncertjein Robbie Williams koncertjeinél 10szer többen vannak tehát felkért egy bandát akinek volt max 10 száma és semmi ahhoz hasonlót nem tett még ezelött. Nyilván kérditek hogy vajon mennyire volt jó az az első album. Ki fog derülni, hisz ezt néztem ki. :)

Kasabian - Kasabian (2004) //self titled album//

No ennyi blabla után bevallom nem igen tudok semmit azóta a Kasabianról, kihoztak egy második albumot is, ami véleményem szerint sajnos nem lett annyira jó, de hát azért durva lett volna ha az elsőt fölül tudják múlni egyből, talán majd harmadszorra. Ami tuti, hogy végre kaptok egy kevésbé elektronikus, inkább pop-szerű ám itthon kevésbé ismert britt bandát, annak is a legjobb albumát, amiben sok a dob, gitár és az ének. Jövő héten telefonon csekkolom hogy tudjátok-e már fejből a dalszövegeket...:)csak vicc (2hét múlva csekkolom)

jó hallgatást, továbbra is éljen Sena

Üdv. Andris


01 - Club Foot.mp3
02 - Processed Beats.mp3
03 - Reason Is Treason.mp3
04 - I.D..mp3
05 - Orange.mp3
06 - L.S.F. (Lost Souls Forever).mp3
07 - Running Battle.mp3
08 - Test Transmission.mp3
09 - Pinch Roller.mp3
10 - Cutt Off.mp3
11 - Butcher Blues.mp3
12 - Ovary Stripe.mp3
13 - U Boat.mp3

#3 Sena - First One [2003]

Sziasztok

Remélem tegnap minden oké volt és nem csak Miss Mandarin volt jó a Budapesti epizódban. Majd nekem is reagáljatok lécci hogy most akkor milyen új szálak szövődtek tegnap.

Az eheti ajánlott albumot nem kellett keresni, valahogy amikor hallgatnivalót keresgéltem egyből tudtam hogy ezt fogom beajánlani következőnek. Iszonyat tökéletes album:

Sena - First One [2003]

Ha mondjuk nem nézitek meg a linkelt boritót és egyből elkezditek hallgatni a számokat akkor azt gondolhatnátok hogy ez ismét egy jól sikerült amerikai hip-hop album (ugyanis ha valahova sorolnom kell akkor ezt a jazz-es és Rap-pes Hiphop-keveréket oda sorolnám). Én egyébként ezt valóban el is játszottam és a 3-4 szám környékén az "ez így nem jó ha nincs ütem" szövegrész elhangzásánál döben rá az ember hogy egy nemzetközi szintet megütő magyar albumról van szó.
Sena Anyja magyar, apja Ghánai és ott is nőtt fel, azonban mára teljesen magyar, ugyan az albumon azt hiszem egy magyar szó sem hagyja el a száját, azonban civilben akcentus nélkül beszél többek között magyarul is és hazánkat tekinti otthonának, ami egy ilyen volumenü
embernél ilyen gyenge underground zenei lehetőségekkel rendelkező ország esetén igen nagy szám és áldozat Részéről. Magyarul London például ezerszer több lehetőséget kinálna Neki, de saját bevallása szerint Ő annál jobban szereti hazánkat, hogy itthagyja.
Az albumot Sena a Gimmeshot crew segítségével hozta létre, tulajdonképpen a Gimmeshot első nagy dobásának számított hogy kb 10-15 ember összeült, írtak,hangszereltek,felénekelt

ek egy tucat dalt, összedobták összes pénzüket és kiadták az albumot amit a csapat kiemelkedő tagja Sena neve alá helyeztek, hangjával kapcsolták össze a számokat, ugyanis sok közös egyéb elem nincs a számok között, legalább féltucat író írta őket, a hangszerelés is elég különböző, van amit egy jazz zenekar hangszerelt és van amit Mango alias Modul írt és állított össze a laptopján. (Mangoról még csak annyit hogy egy zseni és hogy igentisztelt ex-barátnőm baráti körének tagja, szóval sok vicces történetet hallottam mindennapjairól) Végül annyit, hogy a First One szerintem egyedülálló zenei alkotás, főleg hogy itthon készült hazánk elég szar underground lehetőségei ellenére, a sok alkotó sok előnyt és nyilván hátrányt is jelent, szóval remélem sokszinüsége inkább pozitív mint negatív hatást kelt Nálatok.

Hűdesokatírtam, sorry

kellemes Franciázást!

Andris

#2 Massive Attack - 100th Window [2003]

Hali

Na mailt küldök, mert "Na"-val nem kezdünk mondatot, meg mert akkor kicsit többet rizsázok erről a gyöngyszemről.

Massive Attack - 100th Window [2003]

Stílusát tekintve kb meghatározhatatlan, olyan mintha Jean Michelle Jarre-t kevernél Oasis-szal, de természtesen iszonyatosan jól szól. Az albumról annyit hogy ez már a sokadik albumuk (5) és itt már Tricky kiválását is feldolgozták a tagok (Tricky azóta egyénileg is sikeres, ha máshonnan nem, akkor a 2001 Victoria Secret fehérnemű divatbemutatójáról illik ismerni, aminek a zenéjét Ő adta és azért megjegyzem hogy a bemutató első számú modellje az akkor a csúcson lévő Heidi Klum volt:) Na de vissza a "na"-kal kezdődő mondataimhoz és a M.A.-hez. Zeneileg tehát már sokat kipróbáltak és sokmindent csináltak mire ezt az albumot elkezdték. Az album egyik érdekessége hogy 100%-osan előadható élőben, a szigeten kb 10en voltak, amikor ennek az albumjuknak a lemezbemutató körútjuk egyik állomásaként ott is előadták (sajnos csak 60 percben) mindenesetre azóta is a legjobb koncert élményem. Több énekessel dolgoznak, van kb 3 állandó énekesük és a dalokat mindig beosztják egymás között, így is változatosságot biztosítva, illetve sokszor hívnak vendégénekest, ennek az abumnak az elkészítéséhez például Sinéad O'Connor-t is meghívták.

Pörgősnek nem mondható, azonban lassúnak sem, megpróbáltam a durvább műfajoktól kimélni Benneteket, de muszáj volt egy elektronikus albumot is beajánlani, ám ne aggódjatok, következőnek is legalább ekkora váltást szeretnék véghezvinni.
Remélem tetszik

üdv. Andris

(mármint nem az üdv. Andrisra remélem hogy tetszik hanem az albumra)

Trekliszt:


1. "Future Proof" (vocals by 3D) – 5:38
2. "What Your Soul Sings" (vocals by O'Connor) – 6:38
3. "Everywhen" (vocals by Andy) – 7:39
4. "Special Cases" (vocals by O'Connor) – 5:09
5. "Butterfly Caught" (vocals by 3D) – 7:34
6. "A Prayer for England" (vocals by O'Connor) – 5:48
7. "Small Time Shot Away" (vocals by 3D, backing vocals by 2D
(Damon Albarn)) – 7:59
8. "Name Taken" (vocals by Andy) – 7:49
9. "Antistar" (vocals by 3D) – 8:17

#1 Thievery Corporation - The Mirror Conspiracy [2000]

Szervusztok

Első albumajánlónk:

Thievery Corporation - The Mirror Conspiracy [2000]

Jó hallgatást!

Andris