2008. augusztus 31., vasárnap

#39 Beat Dis - Keep Still! [2007]

Sziasztok

Nos egy újabb post. Rég nem jelentkeztünk, de hát nem voltunk itthon.
Ezen a héten is hazánk a szülő, lassan már kezdem sajnálni az Angolokat, hogy mostanában nincsenek túlerőben a blog hasábjain.
Mai együttesünkről sajnos 30 cikk átolvasása után is csak annyit tudtam meg, hogy Tamás (lsd később) általában szét van csúszva (de azért jó zenét ír). Ugyanis olyan alap dolgokat nem írnak le a zenekarról a site-ok, hogy éppen kik játszanak benne.
Ami tuti (?) hogy van öt állandó tagunk: Csigó Tamás – ének, Déri Zoltán – basszusgitár, Gergácz Gábor – gitár, Óvári Adrián – DJ, Rozmán Zoltán- dob
Ezen kívül elég valószínű hogy nem tévedek ha azt állítom, hogy Szombathelyről indultak, olyan 2002 környékén. Csigó az agy és az arc is. A zenekar első albumát (Genetik Gift) Zaida Rivas, a puerto rico-i énekesnő énekelte fel (volt még Tamás, mint MC (már nem az amelyik a kábítószer szállítmányt hozta, az egy másik...))
Az album remekül sikeredett és Prieger Zsolttal az oldalukon mint segítség elkezdtek hírnévre szert tenni (tehát Ők is az Anima istállójába tartoztak).

Az aztán az Animából elhíresült MC Jez-zel
a 'Coming trough' című szám feléneklésénél.

Az első album azóta letölthető a zenekar honlapjáról (link alul), tessék azt is hallgatni.
2005ben aztán a hölgynek magán-jellegű okokból haza kellett mennie, és a zenekar új énekesnőt kezdett keresni, mindeközben úgy döntöttek, hogy kiadót is váltanak. Amit nem értek az az, hogy miért tartott fél órámba hogy megtaláljam Polnauer Flórát (legalábbis a nevét), aki a lent linkelt videóban, mint az együttes új énekese és az ajánlott album egyik alkotója van jelen és mégis sehol nem tesznek róla említést a cikkírók (később Ő kivált). Ami tuti, hogy az albumot már Judie Jay énekelte fel, akit Zságer Balázs híres klipjéből ismerhetünk fel, ahol Judie az egyik underground díva (még ha ez egy Oxymoron is). Az album tehát elkészült és említésre méltó lett (sőt!).


Beat Dis - Keep Still! [2007]



Az album nagyon kemény, akár prodigy-közelinek nevezhető effektekkel operál a trip-hop bugyraiban, remek dallamok és nagyszerű ének-rap egyveleg, és itt az egyveleget értsétek úgy hogy nincs összekeverve: egyik szám ilyen, a másik olyan. Esetleg ha nem tiszta a kép, akkor példaként megemlítem, hogy a zenekar példaképei közé tartozik a Beastie Boys, a Wu Tang Clan és a Massive Attack, amely három igen különböző stílus és mégis sikerült Csigóéknak zseniálisan ötvözniük a jót a jóval.

Ha valaki a zenekarra kíváncsi annak most is itt egy riport, amelyben Csiga és Flóra beszél az együttesről, már csak azért érdemes belenézni, hogy lássátok hogy néz ki Csigó ha készen van...




A fenti videó érdekessége, hogy az a Mednyánszky René készítette, aki a Laundromatot is.



Videók:


Az első albumról a kislemez:
Beat Dis - Genetik Gift
Album : Genetik Gift [2003]



A másodikról a legfrissebb cucc (az elsőt ugyan
lehetetlen volt felülmúlni <=> de nem is sikerült)
Beat Dis - Humanoid
Keep Still! [2007]





És jöjjön valami klasszikus:
Varga Zsuzsa feat. Beat Dis - Adhatom
Album : Rap revü Rómeó OST [2004]





Illetve van még egy klip, ami azonban már szerepelt tavasszal, ha beleolvastok a szövegbe láthatjátok, hogy legutóbbi rejtvényünk nem is volt olyan nehéz....




(a linkben láthatjátok mennyire durva körülmények között írtam az ajánlót Párizsban...)


Jó hallgatást, gyertek koncertre!!








* * *

2008. augusztus 20., szerda

The Avalanches - Since I Left You

The Avalanches - Since I Left You
2000 - Modular Recordings
From the Album : Since I Left You




Az Ausztrál származású banda első albumának címadó dala, az album érdekessége, hogy kb 3500 hangmintából gyúrták össze. A minták régi lemezekről, tv műsorokból vagy akár reklámokból, filmekből származtak (pl Ők voltak az elsők akiknek Madonna engedélyt adott hogy darabolják egy számát).
A "Since I Left You" főbb összetevői:
"Everyday" írta: Jeanne Salo, előadja: the Main Attraction,
"Let's do the Latin Hustle" írta: Edward Drennan, előadja Klaus Wunderlich (a jó öreg Klaus...)
"By the Time I Get To Phoenix" írta: Jimmy Webb

Új ajánló készülget, de hogy mikorra lesz kész....

2008. augusztus 10., vasárnap

#38 New Radicals - Maybe You've Been Brainwashed Too [1998]

Sziasztok
No megpróbálunk rendszeresen jelentkezni, legalább most utoljára, mert jövő7en halálra fogom magam dolgozni, úgyhogy találkozunk a Másvilágon!
Mai főhősünk Gregg Alexander, aki -'97ben- Los Angelesben megalakította New Radicals nevű bandáját két félresikerült szóló album kiadása után. A banda viszont már az album munkálatainál is érdekes állapotban volt, Alexander kivételével az egyetlen fix tag Danielle Brisebois volt (ex-gyerekszínész, később Bedingfieldék producere). A többi zenész néha ott volt, néha nem, néha kirúgtak párat, újak jöttek helyettük, persze ez nem jelentette azt, hogy az album minősége romlott, mivel ezek a zenészek olyan bandákból látogattak oda mint az INXS vagy Paul McCartney zenekara. Természetesen a mentor és zeneszerző (no meg a producer) Alexander volt, bár néha Dani is besegített az írásba.
Az albumuk '98 Október 20.án került a boltokba.

New Radicals - Maybe You've Been Brainwashed Too [1998]



Az albumot remek dallamok és érdekes szövegek jellemzik, engem igazából az egész fogott meg, véleményem szerint kevesen ismerik ezt a CD-t, pedig igen jó anyag. Alexander a szövegekben elhelyezett nem egy igen durva politikai utalást és személyes sértést, és mivel a várakozásokkal ellentétben az album annak idején (az első kislemez miatt) igen híres lett, ezekért felelnie kellett, aminek az lett a vége, hogy rengeteget politizálhatott (amit élvezett) ám a személyes sértéseket igen nehezen kezelte le (beszólt Beck-nek, továbbá Hansonnak, Courtney Lovenak és Marilyn Mansonnak) Első kettőnél olyan jól sikerült az elnézéskérés hogy együtt is dolgoztak később.
Első kislemezük igen szép karriert futott be, ám a banda körüli gondok és a turnézás úgy kikészítette Alexandert, hogy a második kislemez kiadása előtt két héttel bejelentette az együttes feloszlását. Rájött hogy az ilyen munkák nem Neki valóak, jobban élvezi az album gyártást, mint annak népszerűsítését vagy előadását.
Mára Dani és Alexander is zeneszerző mások számára, így velük már nem, csupán dallamaikkal találkozhatunk a slágerlistákon. Gregg olyan énekesekkel dolgozott együtt mint Ronan Keating, Sophie Ellis-Bextor, Enrique Iglesias(Több számot is írt Neki, WOW!!), Hanson, Geri Halliwell, Melanie C.
Mind közül azonban valószínűleg a Grammy díjas 'The Game Of Love'-ra a legbüszkébbe amit Santananak és Michelle Branchnek írt.

Ennek örömére jöjjön most ez




Továbbmenve következzék egy másik szám, ezúttal már
az ajánlott albumról (Hangilag nem valami jó,
de nincs jobb => az albumon már jól van hangszerelve).


Sajnos ez a videó már nincs fent, van rajzolt videóval viszont...:)





És ha netán még mindig nem vágja valaki hogy kik Ők:







Enjoy




* * *

2008. augusztus 5., kedd

#37 Egyetleneim OST [2007]

Sziasztok

Ismét egy hét szünet, de muszáj mást csinálni, mert már augusztus van és még semmit se csináltunk...
Erre a hétre is találtam remek albumot, sőt zseniálisat. És ezúttal úgy fog tűnni, mintha Filmet is ajánlanék...
Válogatás-Filmzene következik Palotai Zsolt úr keze nyomán. Ezek után egy kicsit tágabb a témakör mára,de próbálok mindenről egy keveset írni.
Kezdjük Palotaival, akit emlegettünk már de még mindig nem szóltunk Róla sokat. '61-ben született Győrben. Zenei sulik után a TF-et végezte el, majd ráadásként egy gyógypedagógiai diplomát is megcélzott, hisz mi más kellhet egy DJ pályafutáshoz. 91től a Tilos zenei főszerkesztője, jövőzene című műsora több mint 10 éve fut. Zenei ízlése ezáltal igen kiterjedt, mi főleg Dub, Elektro és D&B oldaláért szeretjük. Ő tehát a zenei rendezője Filmünk zenéjének, de beszéljünk egy kicsit a mozgóképről is.



Az Egyetleneim című film egy társat kereső fiú zaklatott napjairól szól, valós történetek alapján. Az esemény két szálon fut: egy burleszkszerű társkeresési hajsza és egy tragikomikus szerelmi történet. A főhős sztereotip ismerkedési próbáit és annak kudarcait egyre megalázóbb és abszurdabb helyzetek váltják fel, fokozatosan elveszti naiv ideáljait. Rafinált ismerkedési módokat folytat, nyomoz, chatel, ámokfut, végigjárja a szubkultúrák bugyrait. Ismerkedik utcán, buszon, plazában, múzeumban, moziban, könyvtárban, fogorvosnál, strandon, koncerten és partykon. Képzelődéseiben kudarcait, a randikat és a nőket katalogizálja. Romantikus rajongóból hideg nőcsábásszá, közönyös szemlélővé válik, végül a felőrlődés határán, mindenről lemondva találkozik élete szerelmével. Ez idáig egy normál film lenne, csakhogy Nemes Gyula zseniális filmjének alig járunk a felénél. Tovább persze nem ecsetelném, hátha Valamelyiktek megnézi.
A Rendező filmje felét saját életéből vette, a megfilmesítésnek egy hátsó szándéka saját harcának objektív megfigyelése volt (már a moziban).

A főszerepben Kovács Krisztián

'97ben született meg a film alapötlete, '99-ben már díjat kapott a szinopszisra, ám a film csak 2003 körül kezdhetett el alakot ölteni anyagi okokból, mivel a prágai Filmművészeti Akadémiára járó Rendezőnek ez volt a diplomafilmje (azaz az első nagyjátékfilmje). A forgatókönyv másik fele jóbarátjának, Beregi Tamásnak az életéből van, aki az ötleten osztozva könyvet írt a filmmel azonos címen saját életéből vett szitukkal, amelyek így 'minden közös' alapon belekerültek a filmbe. Aki kíváncsi hogy Beregi Tamás mennyire beteg eszközökkel készült a könyvére az nézze meg EZT:LINK (Bálintnak kötelező, legalább az Ismerkedést megkönnyítő technikai segédeszközök a Szigeten/Infra szemüveg-ig el kell jutnod:)


A mű egyediségét érzékeltetve meg kell jegyezni, hogy a fiatal tehetségek mellett, önmagukat játszó amatőrszereplők játszanak egyenrangúan kultikus személyiségek mellett. Tíz év után tér vissza a vászonra Avar István, Balkay Géza, Bodrogi Gyula, és színészként tűnnek fel olyan zenészek, mint Babos Gyula, Bárdos Deák Ágnes, efZámbó István, Lovasi András, Víg Mihály.
Csak az őszi forgatási szakaszban 83 jelenetet vettek fel, 44 helyszínen (Kispál-koncert, Pecsa, forgalmas utca, táncház, Zöld Pardon, Sziget, West Balkán, A38,...), száznál is több szereplővel.

A film főszerepeit Kovács Krisztián és a mindig gyönyörű Tóth Orsi játsszák

Tóth Orsi

Mielőtt kibeleztek szóljunk a filmben összevágott remek zenék szerzőiről is.
Beatmanhez még nem, de Ludmillához már volt szerencsém, remek zenét játszik élő szettjei alkalmával, csak ajánlani tudom, itt most két (a nyitó és a záró főcím) dallal képviselteti magát. Valahol azt hallottam, hogy Ő Palotai kegyeltje (talán épp Superman köpött) így tehát érthető az igen elegáns pozícióba kerülése a film kapcsán, de tegyük hozzá: én zene alapján megérdemeltnek érzem a döntést.


Ludmilla és Beatman


A Membran a kilencvenes évek közepén jött létre (Pejkó Balázs, Papp Ferenc és Séfer Pál a.k.a. DJ Cadik). Zenéjük alapjai olyan stabil pontokon nyugszanak mint a hiphop vagy a Jazz, különleges hangzásvilágukhoz ugyanúgy felhasználnak akusztikus hangszereket mint elektronikus effektereket.
A Másféllel én a pszihósok éves buliján találkoztam még kb 2002ben először, tudni kell róluk hogy szerintem ők nem is egy zenekar hanem inkább egy fíling.
Modulról (ismertebb nevén DJ Mango) nem tudom hogy szóltam-e már, Ő megér egy külön cikket (majd), ha infó kell nézzétek a műsorát az MTV-n.
A Toy Division albumát már letöltöttétek remélem az együttes honlapjáról ingyen az ajánlómat követően, most már tudjátok honnan tudtam Róluk.
A ColorStar 'Six Steeps on The Moon' c. számáról nincs véleményem, egyszerűen annyira zseniálisan illeszkedik a film hangulatához hogy....


Blablából ennyi, jöjjenek a videók.


Sajnos videót is kb annyira nehéz beszerezni mint a filmet vagy az albumot (ha valakinek megvan a film plíz szóljon), szóval két verzió van, vagy Bastianó aláírja a csekket és kimegy, vagy letöltitek a főcímet és a záró jelenetet a két ajánlott számmal Beatman jóvoltából INNEN és INNEN.



Valamint a film előzetese megtalálható még itt is,
a Toy Division, a ColorStar és Ludmilláék zenéjével.






Egyetleneim OST [2007]


TrackList:

1. Beatman és Ludmilla: Inka [Backdraft remix]
2. Membran: Ladystyle
3. Modul: Dreamslide (a.k.a. Delay @ Chi rec.)
4. Ez a divat: Moonsong
5. Toy Division: Budapest Resonance
6. karminsky Experience: The Hip Sheik [Palotai remix]
7. AMB: Romeo
8. Másfél: Angyaltojás
9. Color Star: Six Steps on the Moon
10. Másfél: Idegen anyag [Membran remix]
11. Beatman és Ludmilla: Amira



Orsi





* * *