Azt hiszem ez a szám megfelelő arra, hogy Kellemes Ünnepeket kívánjak általa Nektek!
Ebben a számban több különböző dallam és melódia van belepakolva mint manapság egy egész albumba... de hát ezért volt zseniális a Queen.
Azt hiszem ez a szám megfelelő arra, hogy Kellemes Ünnepeket kívánjak általa Nektek!
Hmmmm, egy kicsit érvágottak vagyunk mostanában és ez természetesen inspiratív hatású is. Sok szám társul ilyenkor, de végül csak ki kell választani valamit ide:
Sziasztok ismét!
Hát ezen megint sokat törtem a fejem, hónapok óta megvolt hogy beajánlom Őket, egy bökkenő volt csak: melyik albumuk legyen itt. Végül persze győzött a közvélemény.
Az Oscar Simonsson és Magnus Zingmark által alkotott bandának két különlegessége van:
1, Nem nagyon találni a banda eredetéről szóló anyagokat, így Ti sem kaptok szokásos "XY-ban találkoztak és megalakították az XZ-t"-szerű infót.
2, Teljesen beteg módon kreálnak albumot.
Hohóóó
No, a múltkor kaptatok egy Jay-z számot, melyben arra kértelek Benneteket, hogy mindenképpen jussatok el Alicia Keys-ig a hallgatásban. Itt a szám "második része", melyet már kizárólag Alicia énekel,
enjoy!
Olyan csodálatos feldolgozást találtam megint, meg kell osszam Veletek:
Sziasztok
Ismét lezárult a szavazás, szerencsére inkább tetszett Nektek a feldolgozás mint ellenkezőleg. Külön öröm, hogy az aggressziótól távolt tartottátok Magatokat és nem szavaztatok a csonkolásra!
Ma egy dupla videó ajánlás következik, mert elnevetgéltem azon, hogy két ugyanolyan című számot mennyire különböző stílusban is fel lehet dolgozni. Elsőnek a mindig csodálatos Björk következik, majd szóhoz jut Davis is a Kornból. Érdekes megfigyelni a párhuzamokat, pl a közös zakatoló alap.
Elgondolkodós, töprengős vasárnap délután. Ha Nektek is, akkor itt egy kis Sigur Rós imitáció. Igazából a brutáljó videó miatt is be kellett raknom.
Nem nagyon akartam a friss ajánlót egyből leküldeni, de van még pár dolog:
Először is új elemekkel bővült a blog szélle:
Sziasztok!
Ezt is elég régen tervezgetem már, de hát tudjuk hogy jó (lusta) munkához idő kell! Mostani hőseink a tört ütemek mesterei, név szerint Tom Beaufoy és Pat Pardy. 1998ban találkoztak Brightonban, majd egy ismerős révén sikerült leszerződniük Adam Freeland Marine Parade nevű kiadójához (Mely olyan további bandákat tömörít, mint az ILS vagy a már itt ismertetett Jape).
2004ig csak kislemezeket gyártottak, ám ekkor elérkezettnek látták az időt hogy kiadják munkájuk gyümölcsét:
Evil Nine - You Can Be Special Too [2004]
Az album break gyöngyszemekből és az azokat összefogó u.n. Skit-ekből áll, melyek tulajdonképpen összemixel sample-k (wow, micsoda hülye mondat, de gondolom értitek...). A lényeg, hogy az album gyorsan igen sikeressé vált több komolyabb díj bezsebelésének köszönhetően, azonban Freeland kiadójának anyagi nehézségei miatt csupán ezres nagyságrendű mennyiségben tudtak szállítani a CD-ből, így erős hiánycikk lett az eredeti (ezt azóta azért pótolták, de azért vicces hogy ez előfordulhatott). A banda eztán kiadott két mix CD-t és 2008-ban egy új albumot is 'They Live!' címmel, mely már nem tudott annyira meglepő eredményt elérni mint a legendás előd, de hát ez nem is lett volna elvárható, mellesleg pedig azért egész élvezhető.
Videók:
Jöjjön egyből a kedvencem, Aesop Rock nagy alakítása (Értsd a srácok a zenét, Aesop pedig a szöveget gyártotta):
No ez csak ilyen mutassuk meg ezt a számot is típusú bejegyzés. Jól jön, főleg ha az embert széttépős hangulatban kapja a 0 fokos éjszaka. Az angol Chris Cornert a Sneaker Pimps-ből ismerhetitek, de az Ő műve az IAMX is. Tőle van a legújabb nóta:
Tegnap Mumusban erre a számra jelentünk meg és nem értettem, hogy ez miért nincs már rajta az mp3 lejátszómon. A problémát azóta orvosoltam, de Ti is megkapjátok, sőt fel szeretném mérni, hogy hányan közületek szeretik meg ezt a számot illetve kik gondolják azt, hogy gyakorlatilag megerőszakolták John-t, Paul-t, Harrison-t és Ringo-t!
Lehet szavazni!
Sziasztok
Április óta nem postoltam klasszikus albumajánlót. Ez elég durva tény, pedig azóta sem enyhült az ajánlhatnékom, úgyhogy igen jól állunk tervezett bejegyzésekkel, már csak meg kellene őket írni...
Hát most következzék ezek közül a legégetőbb. Utólag is köszönet Katának, amiért még tovább mélyítette e csodás együttes iránti rajongásom (azáltal hogy feltöltötte velük az mp3 lejátszómat).
Az mai együttesünk '95-ben alakult Belgiumban. A négy alapító tagból ma már csak a két gitáros: Alex Callier és Raymond Geerts van a bandában. Frank Duchêne billentyűssel nemtom mi lett, az első albumot feléneklő Liesje Sadonius pedig egyből az album befejezése után lelépett.
Az első 'A New Stereophonic Sound Spectacular' címre hallgató -iszonytatóan zseniális- album (melyet csak ajánlani tudok, de nem itt) turnéra vitték, Kyoko Baertsoen énekesnővel pótolva a hiányzó elemet. Őt mindannyian a csapat testvér-együtteseként számon tartott Lunascape-ből ismerhetitek. A Luna tulajdonképpen külcsönadta a turnéra az énekesüket. Gyors sikerüket több filmbe való bejutás garantálta (mint filmzene). Itt még általánosan trip-hop bandaként voltak nyilvántartva, lásd korábbi ajánlómat, ami erről az albumról mazsolázott.
98-ban, miután olyan együttesekkel turnéztak mint a Massive Attack, a Morcheeba vagy az Apollo 440, a banda elkezdett dolgozni, majd kiadta második lemezét a 'Blue Wonder Power Milk'-t. Itt már a csapathoz tartozott az akkor még csak 18 éves Geike Arnaert. Mostanra egyértelműen eltávolodtak a tört ütemektől a klasszikus hangszerek irányába, így gyakorlatilag létrehozva egy olyan keveréket, amit azóta legkönnyebben saját magukkal tudunk definiálni. Az album számai természetesen ismét bekerültek egy csomó film és reklám alá, ezzel növelve az elismertségüket.
2000-ben eljött az ideje kiadni a harmadik, ha ez még lehetséges az előbbieknél is szuperebb albumot 'The Magnificent Tree' címmel. Visions című számuk a 2000-es Európa bajnokság egyik főcímdala lett, így elvileg kb 1 milliárd emberhez jutott el a zenéjük. Igazából ez az album van annyira zseniális, hogy ajánlóba kerüljön és be is került volna, ha 2002-ben a Hooverphonic nem hajtja végre a már szinte lehetetlen tettet: Kiadnak egy az előzőeknél is balzsamosabb albumot (nem találtam ide illő jelzőt):
Hooverphonic Presents Jackie Cane [2002]
A Jackie Cane egy 'concept album'.
Jackie az előző albumokon felbukkant szám címadó szereplője, aki köré ez a lemez fonódik. Szereplőnk fiatalon otthagyja ikertestvérét, hogy híres énekesnővé válhasson, ami sikerül is Neki. A hírnévvel járó nyomás azonban az őrületbe kergeti, melynek hatására ott hagyja a show business-t és hazatér kibékülni ikertestvérével. A vacsoránál azonban testvére a sok éves hátrahagyottság miatt megmérgezi mindkettőjüket, így vetve véget életüknek.
Az album zenei felhozatalára nem találok szavakat, egyszerűen rongyosra hallgatom mióta megvan és biztos vagyok benne, hogy sokan Közületek is így fognak tenni ha meghallgatjátok. Abban az esetben, ha több energiátok van erre a misszióra akkor javaslom azt a sorrendet, amit én követtem: az első albumuk volt meg legelsőnek és mindig csak egy albumot szereztem meg, folyamatosan időrendben haladtam, így számomra minden album felül tudta múlni a következőt, ezáltal egy igen élménydús út tehető meg, míg végül az ember eljut ehhez a mesterműhöz.
Az ez utáni időkről csak röviden beszélnék, egy részről azért mert már csak klasszikusként tudom Őket kezelni, másodrészről mert még lógok magamnak egy albummal, harmadrészről mert szomorú a vége. No de mégis: A 'Sit Down and Listen to Hooverphonic' egy 2003ban összeállított élő felvétel, mely régi és új számokat is felvonultat. Ezt követte 2005 végén a 'No More Sweet Music/More Sweet Music' mely egy dupla CD-s kiadás. Mind2 CD-n ugyanazok a számok találhatóak azonos sorrendben, az első lemezen klasszikus módon, másodikon pedig jóval elektronikusabb felfogásban.
2006-ban megjelent a válogatás lemezük, amit 2007-ben a 'The President of the LSD Golf Club' jelenleg legutolsó stúdióalbumuk követett.
Sajnos 2008 október 10.-én Geike Arnaert az egyéni ambicíói érdekében elhagyta a zenekart, azóta a hivatalos források szerint több meghallgatás is volt annak érdekében, hogy pótolni tudják, ám tudomásom szerint a mai napig nem jelentettek be semmi eredményt ezügyben. :(
Videók: Hát elég fájdalmas volt CSAK 3 kiválasztása, de itt vannak:
Az említett album első száma élőben, csodás...:
Rájöttem, hogy miért is ne fertőzzelek Benneteket tovább infprmációval. A minap kötögettem a szálakat az agyamban a Thievery Corportionnal kapcsolatban és rájöttem, hogy fogalmam sincs ki énekel a 'The Time We Lost Our Way'-ben, ami nemrég volt az ajánlóban. No hát ahogy a címünk is jelzi:
A Hölgyet Lou Lou Ooldouz Ghelickhaninak hívják, Iránban született, de Franciaországban nőtt fel, majd Washingtonba költözött, ahol francia/fotográfus szakon tanult (micsoda választás!!). 19 éves korában, egy buliban történt, hogy dalolás közben leszólította a TC egyik tagja. Lou Lou napokon belül a stúdióban találta magát a zenekarral. Egy hónapra rá már 1500 ember előtt énekelt, mint a Thievery öt énekesének egyike. Lou Lou azóta is a TC állandó tagja (10 éve), ahogy ezt az együttes legújabb, Radio Retaliation címá albumán két szám is bizonyítja.
Azonban kreativitását önálló projekt létrehozására is elégnek érezte, így megszületett a Lou Lou and the Sharp Sword. Az együttes 2 fiúból és 2 lányból áll, ahol az énekesnő zenét is ír. A zenekar neve egyébként a vezetéknevéből származik (Ghelickhani - the star of the sharp-sword clan). Ez az együttes egészen más kihívásokat hozott Neki, mivel más énekelni egy óriási közönségnek, mint adott esetben mondjuk 20 embernek, sokkal jobban érvényesítenie kell a személyiségét és erősebben jelen kell lennie.
Amikor nem a 'nagy' zenekarral van próbálják összehozni első albumukat, így elvileg megjelent már egy EP-jük, ezt azonban nem találtam meg, így annak anyaga majd egy másik bejegyzés tartalmául kell hogy szolgáljon (önálló számokat a myspace oldalukon találtok, link alul). Most egy más projekt következik 2006-ból, melyet a Giant Panda Guerilla Dub Squaddal együtt alkottak, Lou Lou ennek is a tagja volt, azonban a csoport évi 300 fellépése túl sok volt a TC mellett.
Sziasztok ismét!
Folytatjuk fesztivál ajánló sorozatunkat, melyben levonjuk a következtetéseket arról, hogy mit volt és mit nem volt érdemes látogatni.
Sziasztok
Reményeim szerint sikerül egy kis mini sorozatot írnom a napokban, melyben végigmegyek a nyár fesztivál élményein (nem volt sok, de ami volt az jó volt). A sorozat célja, hogy lerójam tiszteletem a csodás művészek előtt és természetesen hogy megismertessem veletek azon együtteseket, akiket érdemes hallgatni.
Következzék tehát az első post:
Sziasztok
Kicsit hígítjuk a tartalmat (eltumblr-esítjük), persze a zenétől nem távolodunk el, hanem Ferinek köszönhetően bemutatjuk a világ valaha készült 25 legpocsékebb borítójának listáját, melyet a designer-daily készített el. A lista meglehetősen igényes, van rajta ABBA és Tozovac album is. Ízelítőnek:
Ez a mostani szuperpost abból áll, hogy mazsolázunk (Igi, Peti és Bálint kedvéért VÁLOGATUNK) aktív hallgatóink által küldött számokból néhányat.
Igi küldte a következő gyöngyszemet:
Uhhh, ez milyen lesz holnap, kár hogy diplomát írunk... Azért aki teheti nézze meg és számoljon róla, hogy be milyen volt. (a flyerre kattintva az élesebbé válik)
Találtam egy annyira durva számot, hogy nem tudom nem berakni:
Micachu, azaz Mica Levi a 'The Shapes' (azaz Marc Pell és a csodás Raisa Khan) segítségével készítette el ezt a briliáns káoszt:
M E G V A N ! !
Több mint 20 év keresés után (komolyan) megtaláltam egy rég elhagyott kedvenc számomat és ennek örömére megmutatom Nektek. A szám 1988ból való és különleges fontosságát annak köszönheti, hogy néhány évvel később az egyik hangsávot sample-ként beillesztették egy nagyon sikeres másik számba, megy a kérdés: na vajon melyik számról beszélek?
Ez asziszem mindenkinek tetszeni fog...)
Hát ez sem maradhat ki, tisztelet a phiúknak a műért. A dal Saiid és Újonc által alkotott zenekar nemsokára megjelenő albumáról származik. (És vegyük észre Milánt a recepción 1:45-nél)
Ha nem lenne Google Analytics nem hinném el hogy tényleg majdnem mindannyian eljöttetek a napokban a site-ra, sőt azt is látom mennyi időt töltötök ott, annak ellenére hogy próbáljátok titkolni pl azzal hogy nem hagytok Magatok után nyomot (mély tisztelet a kivételnek:)
Ennek megünneplésére rájöttem hogy milyen alap együttesek nem mutatkoztak még itt be, úgyhogy veszítse most el ajánló-beli szüzességét a Groove Armada (Tom Findlay és Andy Cato Londonból). Egyik nagy kedvencemmel, ami szerencsére egész ismeretlennek számít.
No, a következő album igen különleges, ugyanis Édesanyám, aki jelenleg állandó partnere a diplomamunka írásnak általában nem nagyon szól bele abba, hogy a nagy munka közben milyen zene hallatszik ki a szobámból, jelenleg Argentin tangó és Prodigy egyaránt előfordul és igen toleráns ilyen tekintetben. Évek óta feszegetem a határokat, de mintha totál mindenevő lenne. Aztán egy nap sikerült, elsőnek csak azt hittem hogy csak fáj a feje vagy ilyesmi, de NEM. Gyakorlatilag bármilyen napszakban került a playlistbe a következő album egyből megkaptam, hogy legalább halkabban már ha ezt az izét kell hallgatnunk. Így egyből tudtam, hogy ez egy gyöngyszem:
Gui Boratto - Chromophobia [2007]
Boratto úr '74es születésű Brazil zenész (és elvileg építészmérnök), aki az elektronikus scénán mozog, az említett albuma a középső az eddig elkészült 3ból, ám eddig a legsikeresebb. Élő fellépésein természetesen laptoppal és megfelelő mennyiségű elektronika segítségével alkot. Durva vagy legalábbis sötét albumcíme ellenére a Chromophobia egy igen sokszínű, könnyen szerethető album, fellelhető benne igen komoly minimal nóta és jó kis chillout egyaránt, érdemes megszerezni.
No blablának ennyit, jöjjön a ZENE!
Ismét ajánló és remélem végre tényleg sikerül jót (bár ez ez esetben nem is kérdés) és ismeretlent ajánlok Nektek!
Nagyon szeretem amikor összejönnek a szálak és kiderül, hogy a (zenei) világ amúgy kisebb mint gondolnám és mégis megismerhető. No ez történt velem az imént, ugyanis ahhoz hogy megírjam ezt az ajánló elkezdtem információ gyűjteni és kiderült hogy nagyon is ismerősek a nevek amik itt előjönnek.
A dolog úgy kezdődött, hogy a kilencvenes évek közepe táján Guy Sigsworth zenecsináló többek között Björkkel és Seal-lel való közös munkája során felkeltette az érdeklődését Imogen Heap-nek (akit remélem már ismertek). Imogen ekkor már javában dolgozott előadóként és jó néhány zenekarnak (Madonna,Lamb(!)) segített albumot is írni. Kezdetben kölcsönösen kollaboráltak egymás lemezein, de miután mindkét lemez kifutott a felek úgy döntöttek, hogy megpróbálnak közösen összehozni egy albumot. Sigsworth ugyanis legyártott néhány dallamot és annyira jónak érezte Imogen építőjellegű hozzáállását a projekthez, hogy végül duóvá váltak.
A nevük Frou Frou lett, első kiadásuk egy Imogen Heap feldolgozás, az Aeroplane volt, ám 2001 végére befejezték az első albumuk megkomponálását is, így 2002 augusztusában kiadták a Details-t.
Frou Frou - Details [2002]
Nyilatkozhatnékom van az album stílusáról is, azonban ezt most elhagyom mert nem igazán tudom belőni, persze bele tudnám erőltetni Őket egy-két kategóriába, de annyira kilógnának hogy nem lenne túl sok értelme.
Sajnálatos módon az album az egyetlen mű ami a páros keze nyomán született. Egy darab turné után úgy döntöttek, hogy továbbra is segítik egymást, de közös lemezt nem adnak ki többet.
Sigsworth később olyan munkákon dolgozott, mint Alanis Morissette 2008as 'Flavors of Entanglement' című albuma. Imogen pedig kiadta az ismert albumát 'Speak for Yourself' címmel.
Szerencsére okosak a kiadók, ezért a 'Breath in' c. számukat az összes videómegosztó tiltja (csak Amerikán belül nézhető) így ez kiesett a videókból, ám azért van még:
Így reggel keljünk egy kis dallamra Párizsból, zseniális film ... és zene.
Ezt a videót Kobe(Gábor) készítette, és mivel nemcsak a videó zenére-vágása, hanem magának a zenének a kiválasztása is mesteri, ezért mindenképpen postolnom kell.
Tudtommal másfél hétig tartott a finomítás, szóval ki van ez találva az utolsó kis részletig. Kobe egyébként gőzerővel gyártja új site-ját, amit JátékosVilág néven értek el.
Enjoy
Oj!
Nem egyértelműen ide való, de ez teljesen aranyos, ráadásul totál Zsófi és Joao érzésem van a számmal kapcsolatban.
Egy kicsit olyan érzésem van, mint a kolbászos-lekváros kenyérnél. Merthát ugye egyenként jó, meg finom, de egymáson már nem annyira nyerő (Ez persze Árpit sosem zavarta a sok-sok éven át, amikor azt ette minden uzsonnára)
Szóval a Massive Attack is jó és szép, és azért Madonnát is tiszteljük, de valljuk meg, ha kollaborációról van szó mind2 elnyomja általában társát, hisz míg mondjuk az MA esetében Sinéad O'Connor nem nagyon lett túlIstenítve a zseniális '100th Window'-ban való masszív részvétel után, úgy pl Madonnánál meg William Orbit tűnt el egy kicsit a négyszeres Platina Ray of Light esetében.
Mindezen felvezető ellenére most nyugodtan pisiljük össze magunkat a gyönyörtől, mert szerintem mind2 együttes alapvetően dominál ebben a számban, így kettejük imázsa rászuperponálódik az alapdallamra. Brilliáns!!
Minden jó dolog egy kislánnyal kezdődik...:) Legalábbis a Prodigy (és néhány barátunk) esetén ez a helyzet. Korrigálván egy előző postomat: EZ az első kislemez az albumról, az invaders must die ingyenes letöltése miatt azt nem adják ki, ellenben ezzel ami február 16.án kapható lesz!!
Sziasztok
Megint szép kis 'gap' van a két bejegyzés között, de hát nagyban wizsgázunk meg veblapot fejlesztünk mostanság, szal elszívódott a kreativitás, de legalábbis az agyunk, már ami maradt belőle a szilveszteri vendégünkkel való mászkálás után.
Sok-sok jó és új zenénk van, de még nem találtam olyat köztük ami ne verné ki a biztosítékot Nálatok, úgyhogy azokon még gondolkodunk, addig is egy utóbbi hónapokban rongyosra hallgatott album jön, ezt csak ajánlani tudom, ámbár innen ismerős lehet, de azért foglalkozzunk vele még egy kicsit.
The Roots - Rising Down [2008]
Az album a philadelphiai 'The Roots' nyolcadik (!) albuma, Őket azért szeretjük, mert intelligensek, jól zenélnek, igényesen írják meg az albumaikat és igen komoly erőfeszítéseket tesznek hogy élőben is előadható számokat gyártsanak. Ezt úgy kell érteni, hogy a vokálokat igen komoly zenekar támogatja, szó sincs elektronikus és-vagy egyszerű alapütemekről, Questlove, a dobosuk a szakmában unikumnak számít, az Ő ütemeire épül a sok más hangszerrel támogatott muzsika.
A roots szokása még, hogy állandó énekeseiket számonként kiegészítik vendég előadókkal, így minden szám egyedivé válik arról már nem is beszélve, hogy a kiváló vendég énekesek már önmagukban is gyakran garantálják az igényes hangzást.
No ennyit az albumról mert már teljesen úgy viselkedem, mint Lakat T. Károly a Nap-keltében, jöjjön inkább a videó: