2008. június 23., hétfő

#33 Anima Sound System – Mutiny on the Ship, Upload / Download [2008]

Rendhagyó ajánló következik, ugyanis a következő albumok(!) előadója szerencsére nem szorul bemutatásra, elég közismertek és közkedveltek. Az ajánlóba azért kerültek be, mert a figyelmeteket szeretném felhívni két albumukra, ezáltal tehát mégis csak ajánlani fogok Tőlük.
A zenei piac mint tudjuk komoly gondokkal küszködik az Internet és az illegális fájlcserélők miatt. Ebből sokan sokféleképpen próbálnak kijutni. Véleményem szerint szélmalomharcot vívnak azok a cégek és előadók, akik beperlik az illegális anyagokat tároló vagy megosztást támogató szervereket, szolgáltatókat. Nem azt állítom hogy nem kéne így cselekedniük, végtére is tényleg törvénybe ütköző dolgot csinálnak az ilyen site-ok, azonban aki ezt bármilyen szinten megoldásnak tekinti az vak, lassan a karóránk is képes lesz illegális fájlcserélés véghezvitelére és a hálózatok növekvő bonyolultsága szép lassan lehetetlenné fogja tenni az így is nehézkes nyomon követést. Ez alól kiút tehát nincs, komolyan körüljárva a témát nincs eszköz vagy eljárás amely egyáltalán 1% esélyt adna a tendencia megfékezésére.
Egy másik lehetséges kiút, amit egyre többen követnek és ami véleményem szerint egész jó megoldás, hogy a bandák nagyjából lemondanak az értékesítési jogdíjakról, legalábbis luxuscikknek fogják eladni a CD verziót a digitálissal szemben. Maradnak az egyéb jogdíjas tárgyak(bár ez nem szokott komoly bevételt jelenteni) de legfőképpen marad a koncert, ez eddig akkor állt elő amikor a jogdíj kizárólag a kiadóé volt és az együttes bevételi forrása kizárásos alapon a turné. A tendencia tehát erősen producer ellenes, hogy ennek milyen következményei lehetnek az most hosszú (hátrányban a pop, előnyben minden más...).
Minden esetre a perlő bandákkal szemben szaporodnak az albumaikat legálisan letölthetővé tevő együttesek, így pl. a Radiohead egy-két albuma is elérhető már, de mi maradjunk csak itthon, Prieger Zsolt és kollegái hazánkban próbálják népszerűsíteni ezt az elvet. Az Anima helyett eddig is több fogyott mondjuk a Groovehouse albumaiból (jellemzve országunk átlagos zenei igényességét), így nem nagyon építtettek a médiára vagy a mahaszra, bár az utóbbi években több folyóirat és néhány tv csatorna is indult amelyek már ezt a vonalat képviselik, de még mindig nagyságrendekkel több CD-t tud eladni mondjuk B. Tóth László. Ezáltal az anyagi forrásokat nem lehet a CD eladásokra alapozni ilyen együtteseknél, nagy örömünkre cserébe koncertekkel pótolják a hiányt. Zsolték tehát a következő szintre lépve letölthetővé tették két albumukat:

Anima Sound System – Mutiny on the Ship [2008]
- Upload / Download [2008]



Az animáról még annyit, hogy ’93ban alakultak (első felállás: Németh Gergely és Tamás, Prieger Zsolt és Szabolcs, valamint Bognár Szilvia és DJ Cadik), ’94ben adják ki első maxijukat amelyet a Shalom című stúdióalbum követ ’95ben, rajta Dub-reggae, roma, zsidó és magyar dallamokkal, tárogatóval, magyar dudával, szkreccsel. ’96ben követi ezt a Hungarian Astronaut, csángó és trip-hop dallamokkal. Ekkor szövődnek komoly baráti kötelékek a Tilos rádióval és az Asian Dub Foundationnel. ’98: Anima c. album. ’99ben elkészítik a közel a szerelemhez című filmhez a zenét, rajta Yonderboi remixével. Énekes csere, a népdalénekes Bognár Szilvia helyett jön Németh Judit aki csak pörög és pörög... A híres DJ Cadik is elmegy, helyette pár évre Mango játszik majd. 2000ben jelenik meg a sokat vitatott himnusz remix (szerintem semmi gáz) a Transglobal Underground is remixeli és végül de nem utolsó sorban a Jucival felsorakozó banda kihozza a negyedik, Gipsy Sound Clash címen futó új albumát. 2003 Aquanistan megjelenése, ismét újraalkotják a róluk alkotott képet és tovább bővítik imádóik névsorát, itt már havonta vannak londoni és egyéb fellépések. Végül 2005ben a zenekar kivásárolja magát az EMItől és teljesen saját alapokon tovább bővíti repertoárját. Sajnos Juci is elmegy és feláll a ma is ismert formáció. Ennyit dióhéjban, beszéljünk még a két albumról:

Upload / Download
Az Upload / Download az elmúlt Isten tudja hány évben készült és (néhány kivétellel) meg nem jelent remixek kollekciója igen neves művészektől. Ha kóstoló kell, akkor kezdjétek nyugodtam DJ Rocksteady But Gindura remixével, fájdalmasan jó lett. A számok Zsolték felfogásához híven alig ismerhetők fel, ugyanis Ők úgy gondolják, hogy egy kis plusz dob meg esetleg egy kis kavarás a vokálokban még nem feldolgozás, ezért ezek a számok alapjaikban vannak átdolgozva az erre vállalkozó művészek által. Apropó remix, az anima és a csapat többi együttese gyakran ír ki remixpályázatot, amely segítségével gyorsan be lehet kerülni a az együttes vonzáskörébe, ha megtetszik az adott remix a csapatnak.

Mutiny on the Ship
A Mutiny on the Ship az A38 hajón felvett koncertfelvétel azaz az Anima legjava, igen jó számok igen jól előadva és megfelelően rögzítve, ugyan nekem Juci hangja nagyon hiányzik, de ne értsetek félre, zseniális album lett így is.
Ezen a héten tehát a csúszás ellensúlyozásaként kétszer annyi blablát és kétszer annyi albumot kaptok. LETÖLTENI A FENTI KÉT ALBUM BORITÓRA KLIKKELVE TUDJÁTOK ŐKET.
Jöjjenek a videók:


Anima Sound System – ’68
Album : Anima [1998]
NAGY klasszikus és hogy lássátok az elejét: a fiúk még fiatalon Bognár Szilviával a kezdeti felállás szerint.





Anima Sound System - Még, még
Album : Gipsy Sound Clash [2000]
Ezt valójában nem így akartam, de aztán jött ez és pffff...
ezt nézzétek :)





Anima Sound System - legyen így
Album : Aquanistan [2003]
Ezt meg azért hogy lássátok a kedvenc felállásomban a csapatot no és Jucit ahogy pattog.





És még néhány szám:


Anima Sound System – Vigyél el
Album : Aquanistan [2003]
Totál kedvenc, jó kis lefekvés előtti szám


Anima Sound System – Open Your Eyes
Album : We Strike! [2006]
Az ’új’ albumról, jó kis dallamos nóta, mindenképp megéri meghallgatni.


Anima Sound System – Muezzin
Album : Aquanistan [2003]
Ilyen számot is tudnak írni Zsolték.


Anima Sound System – The Power of Joy
Album : Aquanistan [2003]
Végül elektronikussal fejezzük be, profik észrevehetik esetleg hogy Jean Michelle Jarre egyik alapjára íródott az egész szám.

És most hogy teljesen túladagoltalak Benneteket Animával, jöjjön egy kis teszt:

Anima játék:
Nevezz meg legalább 3 olyan projectet amely Priegerék istállójában megy vagy ment, azaz megoldásként 3 együttes+album nevét kérem amelyeket az Animások segédletével készítettek, jöhet régi és új is, van szerencsére bőven(korábban itt is meg volt említve néhány). A megoldásokat levélben küldjétek, a jól megfejtők közül valaki gazdagabb lesz egy (Én féle) válogatás CDvel, a részvétel feltétele, hogy legalább egy ismerősön keresztül ismerjelek. Határidő július 6 éjfél.

Jó hallgatást meg minden!






* * *

1 megjegyzés:

igi írta...

Emelt díjjas sms lehetőség nincs? Na akkor én nem is játszom.