2008. augusztus 10., vasárnap

#38 New Radicals - Maybe You've Been Brainwashed Too [1998]

Sziasztok
No megpróbálunk rendszeresen jelentkezni, legalább most utoljára, mert jövő7en halálra fogom magam dolgozni, úgyhogy találkozunk a Másvilágon!
Mai főhősünk Gregg Alexander, aki -'97ben- Los Angelesben megalakította New Radicals nevű bandáját két félresikerült szóló album kiadása után. A banda viszont már az album munkálatainál is érdekes állapotban volt, Alexander kivételével az egyetlen fix tag Danielle Brisebois volt (ex-gyerekszínész, később Bedingfieldék producere). A többi zenész néha ott volt, néha nem, néha kirúgtak párat, újak jöttek helyettük, persze ez nem jelentette azt, hogy az album minősége romlott, mivel ezek a zenészek olyan bandákból látogattak oda mint az INXS vagy Paul McCartney zenekara. Természetesen a mentor és zeneszerző (no meg a producer) Alexander volt, bár néha Dani is besegített az írásba.
Az albumuk '98 Október 20.án került a boltokba.

New Radicals - Maybe You've Been Brainwashed Too [1998]



Az albumot remek dallamok és érdekes szövegek jellemzik, engem igazából az egész fogott meg, véleményem szerint kevesen ismerik ezt a CD-t, pedig igen jó anyag. Alexander a szövegekben elhelyezett nem egy igen durva politikai utalást és személyes sértést, és mivel a várakozásokkal ellentétben az album annak idején (az első kislemez miatt) igen híres lett, ezekért felelnie kellett, aminek az lett a vége, hogy rengeteget politizálhatott (amit élvezett) ám a személyes sértéseket igen nehezen kezelte le (beszólt Beck-nek, továbbá Hansonnak, Courtney Lovenak és Marilyn Mansonnak) Első kettőnél olyan jól sikerült az elnézéskérés hogy együtt is dolgoztak később.
Első kislemezük igen szép karriert futott be, ám a banda körüli gondok és a turnézás úgy kikészítette Alexandert, hogy a második kislemez kiadása előtt két héttel bejelentette az együttes feloszlását. Rájött hogy az ilyen munkák nem Neki valóak, jobban élvezi az album gyártást, mint annak népszerűsítését vagy előadását.
Mára Dani és Alexander is zeneszerző mások számára, így velük már nem, csupán dallamaikkal találkozhatunk a slágerlistákon. Gregg olyan énekesekkel dolgozott együtt mint Ronan Keating, Sophie Ellis-Bextor, Enrique Iglesias(Több számot is írt Neki, WOW!!), Hanson, Geri Halliwell, Melanie C.
Mind közül azonban valószínűleg a Grammy díjas 'The Game Of Love'-ra a legbüszkébbe amit Santananak és Michelle Branchnek írt.

Ennek örömére jöjjön most ez




Továbbmenve következzék egy másik szám, ezúttal már
az ajánlott albumról (Hangilag nem valami jó,
de nincs jobb => az albumon már jól van hangszerelve).


Sajnos ez a videó már nincs fent, van rajzolt videóval viszont...:)





És ha netán még mindig nem vágja valaki hogy kik Ők:







Enjoy




* * *

Nincsenek megjegyzések: