Találtam egy annyira durva számot, hogy nem tudom nem berakni:
Micachu, azaz Mica Levi a 'The Shapes' (azaz Marc Pell és a csodás Raisa Khan) segítségével készítette el ezt a briliáns káoszt:
M E G V A N ! !
Több mint 20 év keresés után (komolyan) megtaláltam egy rég elhagyott kedvenc számomat és ennek örömére megmutatom Nektek. A szám 1988ból való és különleges fontosságát annak köszönheti, hogy néhány évvel később az egyik hangsávot sample-ként beillesztették egy nagyon sikeres másik számba, megy a kérdés: na vajon melyik számról beszélek?
Ez asziszem mindenkinek tetszeni fog...)
Hát ez sem maradhat ki, tisztelet a phiúknak a műért. A dal Saiid és Újonc által alkotott zenekar nemsokára megjelenő albumáról származik. (És vegyük észre Milánt a recepción 1:45-nél)
Ha nem lenne Google Analytics nem hinném el hogy tényleg majdnem mindannyian eljöttetek a napokban a site-ra, sőt azt is látom mennyi időt töltötök ott, annak ellenére hogy próbáljátok titkolni pl azzal hogy nem hagytok Magatok után nyomot (mély tisztelet a kivételnek:)
Ennek megünneplésére rájöttem hogy milyen alap együttesek nem mutatkoztak még itt be, úgyhogy veszítse most el ajánló-beli szüzességét a Groove Armada (Tom Findlay és Andy Cato Londonból). Egyik nagy kedvencemmel, ami szerencsére egész ismeretlennek számít.
No, a következő album igen különleges, ugyanis Édesanyám, aki jelenleg állandó partnere a diplomamunka írásnak általában nem nagyon szól bele abba, hogy a nagy munka közben milyen zene hallatszik ki a szobámból, jelenleg Argentin tangó és Prodigy egyaránt előfordul és igen toleráns ilyen tekintetben. Évek óta feszegetem a határokat, de mintha totál mindenevő lenne. Aztán egy nap sikerült, elsőnek csak azt hittem hogy csak fáj a feje vagy ilyesmi, de NEM. Gyakorlatilag bármilyen napszakban került a playlistbe a következő album egyből megkaptam, hogy legalább halkabban már ha ezt az izét kell hallgatnunk. Így egyből tudtam, hogy ez egy gyöngyszem:
Gui Boratto - Chromophobia [2007]
Boratto úr '74es születésű Brazil zenész (és elvileg építészmérnök), aki az elektronikus scénán mozog, az említett albuma a középső az eddig elkészült 3ból, ám eddig a legsikeresebb. Élő fellépésein természetesen laptoppal és megfelelő mennyiségű elektronika segítségével alkot. Durva vagy legalábbis sötét albumcíme ellenére a Chromophobia egy igen sokszínű, könnyen szerethető album, fellelhető benne igen komoly minimal nóta és jó kis chillout egyaránt, érdemes megszerezni.
No blablának ennyit, jöjjön a ZENE!
Ismét ajánló és remélem végre tényleg sikerül jót (bár ez ez esetben nem is kérdés) és ismeretlent ajánlok Nektek!
Nagyon szeretem amikor összejönnek a szálak és kiderül, hogy a (zenei) világ amúgy kisebb mint gondolnám és mégis megismerhető. No ez történt velem az imént, ugyanis ahhoz hogy megírjam ezt az ajánló elkezdtem információ gyűjteni és kiderült hogy nagyon is ismerősek a nevek amik itt előjönnek.
A dolog úgy kezdődött, hogy a kilencvenes évek közepe táján Guy Sigsworth zenecsináló többek között Björkkel és Seal-lel való közös munkája során felkeltette az érdeklődését Imogen Heap-nek (akit remélem már ismertek). Imogen ekkor már javában dolgozott előadóként és jó néhány zenekarnak (Madonna,Lamb(!)) segített albumot is írni. Kezdetben kölcsönösen kollaboráltak egymás lemezein, de miután mindkét lemez kifutott a felek úgy döntöttek, hogy megpróbálnak közösen összehozni egy albumot. Sigsworth ugyanis legyártott néhány dallamot és annyira jónak érezte Imogen építőjellegű hozzáállását a projekthez, hogy végül duóvá váltak.
A nevük Frou Frou lett, első kiadásuk egy Imogen Heap feldolgozás, az Aeroplane volt, ám 2001 végére befejezték az első albumuk megkomponálását is, így 2002 augusztusában kiadták a Details-t.
Frou Frou - Details [2002]
Nyilatkozhatnékom van az album stílusáról is, azonban ezt most elhagyom mert nem igazán tudom belőni, persze bele tudnám erőltetni Őket egy-két kategóriába, de annyira kilógnának hogy nem lenne túl sok értelme.
Sajnálatos módon az album az egyetlen mű ami a páros keze nyomán született. Egy darab turné után úgy döntöttek, hogy továbbra is segítik egymást, de közös lemezt nem adnak ki többet.
Sigsworth később olyan munkákon dolgozott, mint Alanis Morissette 2008as 'Flavors of Entanglement' című albuma. Imogen pedig kiadta az ismert albumát 'Speak for Yourself' címmel.
Szerencsére okosak a kiadók, ezért a 'Breath in' c. számukat az összes videómegosztó tiltja (csak Amerikán belül nézhető) így ez kiesett a videókból, ám azért van még:
Így reggel keljünk egy kis dallamra Párizsból, zseniális film ... és zene.
* * *
Bejegyzések
Megjegyzések
