2008. március 10., hétfő

#17 Dr.Dre - 2001 [1999]

Hellócska

Ma is teljes terror lesz. Nagyon régi kedvenc albumot kaptok, kb az album megjelenése óta imádom és nem tudom megunni. 65 február 18.án született André Romell Young (1 hét múlva lesz a szülinapja) helyileg Comptonban, California államon belül. Tagja lett az N.W.A.-nek, amit valószinüleg nem ismertek, de azért jegyezni, Amerikában ütnek érte ha nem tudod. Hősünk ott már mint Dr. Dre szerepelt Ice Cube és Eazy-E mellett. Előbbit hülye sorozatokból és gettó filmekből, utóbbit a gyászjelentéséből ismerhetitek, ugyanis N. B.I.G. és 2Pac mellett Neki is sikerült lelövetnie magát (Kobe rávilágított arra az apró tévedésre miszerint nem lelövette magát, helyette AIDS-es lett és belehalt, [majdnem eltaláltam]). Mindenesetre ez még 86-87 környékén volt, szóval többek között Őket tartják a Rap és a HipHop megalapítójának. Dre is erősen részt vett ebben a Keleti oldal-Nyugati oldal dologban, ami ugye egyik legjobb barátjának, 2Pac halálával végződött. Dre később kivált a formációból, kihozott egy albumot és elindított néhány embert mint producer-zeneíró: 2Pac(még korábban), Snoop Dogg, Eminem, 50 Cent, The Game, Nate Dogg, Busta Rhymes, Eve. Szóval Dre-nek sok pénze van, ám a producerkedés közben kihozta második albumát is még 99-ben.

Dr.Dre - 2001 [1999]

Az album briliáns, minden van benne, azóta is totálisan korszakalkotónak tartják. Sok a vendég az albumon, felsorolni nehéz és felesleges, a lényeg hogy Nekik köszönhetően változatossá teszi Dre a Rap részeket.

Jó hallgatást!!

Andrew

Nincsenek megjegyzések: